Gazdaság

Jó hír a fuvarozóknak

A júliusban bevezetett e-útdíj lassan kinövi gyermekbetegségeit és hozza a várt bevételeket. Kedvező változás lesz, hogy az év végére nőhet a díjköteles szakaszok száma, és nem kizárt, hogy később utólagos fizetésre is lesz lehetőség.

Az e-útdíjbevétel a várakozásoknak megfelelően alakul, júliustól október végéig ugyanis már több mint 53,5 milliárd folyt be ezen a címen az államkasszába. Év végégig 75 milliárdos bevételt terveztek be, ami valószínűleg teljesülni is fog – adta hírül a vg.hu. A többség (63 százalék) egyelőre még viszonylati jegyet vált, de az arányok valószínűleg idővel eltolódnak majd a fedélzeti eszközzel fizetők javára.

Kezdetben voltak gondok

Változások várhatóak

Jó hír a fuvarozóknak, hogy észrevételeik alapján tovább bontják a díjköteles szakaszok számát, főleg az ipari parkok környékén. Jelenleg 6513 kilométer hosszú a díjköteles úthálózat, ami 2075 díjköteles szakaszt jelent. November végétől azonban több részre szabdalhatják a díjköteles hálózatot, főleg az ipari parkok közelében. A tervek szerint 2243 fizetős díjszakaszra tagolják majd a fizetős útszakaszt.

Ez azért lehet jó a fuvarozóknak, mert finomítja a rendszert. Az alacsonyabb rendű utaknál ugyanis eddig gond volt, hogy akkor is ki kellett fizetni a teljes útszakaszt, ha annak csak egy részét használta a fuvaros. Így ha több (rövidebb) szakaszra osztják fel az utat, azzal csökkenhet azok fizetendője, akik csak rövidebb útszakaszt használnak.

Utólag is lehetne fizetni

Jelenleg csak előre lehet fizetni az útdíjat. A másik változás az lenne, hogy a jövőben lehetőséget biztosítanának az utólagos díjfizetésre is. Technikai kérdéseket ugyan még meg kell hozzá oldani, de már dolgoznak rajta. Várhatóan november végén – december elején tudnák elindítani az utólagos fizetés lehetőségét.


Fotó: MTI / Marjai János

Az e-útdíj szakmai projektszóvivője, Kibédi-Varga Lajos ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta a lapnak, hogy nagyon körültekintőnek és alaposnak kell lenniük, hiszen ez a szolgáltatás pénzügyi kockázatot rejt magában.

A díjak nem valószínű, hogy csökkenek

S hogy mi várható a jövőben? 2015-ig a fizetős útszakaszok bővülésére és a bevallási közreműködők fokozott szelekciójára számít Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország ügyvezetője – derült ki a budapesti E-útdíj Benchmark Konferencián tartott előadásából.

A szakértő a magyarországi e-útdíj sajátosságait vizsgálva úgy látja, hogy a jövőben tovább finomodik majd a rendszer érzékenysége és bővül a kényelmi funkciók köre, azonban a tarifák csökkenését nem tartja valószínűnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik