Belföld

Ez a baj az e-útdíjjal

útdíj (útdíj)
útdíj (útdíj)

Így látja egy kamionos cég vezetője az új rendszert. Reményei szerint hamarosan csiszolnak még rajta.

Fontos bevezetni, de nem ilyen formában – mondta az e-útdíjról a Világgazdaságnak Bányai Béla, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Generál-Insped Kft. ügyvezető igazgatója.

Tapasztalatai alapján ezeket állapította meg az új rendszerről:

– Nem lett tesztelve.

-Az erre a célra üzembe helyezett elektronikus rendszerek a mai napig hibásan működnek.

– Pontatlan. Volt olyan, hogy duplán számlázott, vagy tévesen figyelmeztetett arra, hogy nem váltották meg, közben ennek ellenkezője volt igaz

-Nem ellenőrizhető a tényleges felhasználás.

– Magas a költsége.

– Nem volt felkészülve a szakma egy ilyen mértékű teherre.

– A fuvarozók nem tudják lehívni a kocsinként járó egymillió forintos kedvező hitelt az e-útdíj fizetésére.

– A díjat előre kell fizetni, a megrendelők viszont csak 60 nap múlva fizetnek, ezt az előfinanszírozást sok cég nem tudja vállalni. Ők ugyanis eddig egy közel 180 ezer forintos éves átalányt fizettek, amiért használhatták a magyar utakat. Az új rendszerben ugyanezért mintegy 6 milliót kell előteremtsenek.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Tovább is van, mondjam még?

Bányai Béla a fentiek mellett közölte: aggályosnak tartja az autópályákon és a főutakon fizetendő díjak közti különbséget is, hiszen azzal, hogy az autópályák használatáért lényegesen – kilométerenként több tíz forinttal – magasabb díjat kell fizetni a főutakhoz képest, háttérbe szorul az a cél, hogy tehermentesítsék a főutakat és elkerüljék a településeket.

Szerinte az is igazságtalan, hogy a rendszer nem támogatja a környezetre kevésbé szennyező autók üzemeltetését. Ezt példázza, hogy az Euro 3-as motorokkal működő járművek után ugyanannyi e-útdíjat kell fizetni, mint a klímabarátabb öt-, vagy a hatosoknál.

Az ügyvezető igazgató elárulta azt is: azt szeretnék elérni, hogy a szektorban dolgozóknál csökkentse az iparűzési- és a súlyadót a kormány, ne tegyen ekkora különbséget a főúton, illetve az autópályán történő szállítási díj között, ösztönözze a vállalkozókat környezetkímélő járművek használatára, és legyen lehívható a beharangozott kedvező hitel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik