Gazdaság

Stopot hirdetett, mégis milliárdokat költött a kormány

nmhh (nmhh)
nmhh (nmhh)

A legtöbbet informatikai eszközök vásárlására költöttek a tárcák, de autókból, telefonokból és bútorokból is jól bevásároltak. Utazásra is több milliárd ment el.

Írásbeli képviselői kérdésre összesítette több minisztérium, hogy mennyit költött az idén – írta a vg.hu. Az derült ki, hogy informatikai beszerzésekre ment el a legtöbb pénz, milliárdok.

A számonkérést az MSZP-s Mesterházy Attila és Józsa István kezdeményezte, mert szerették volna megtudni, hogyan érvényesült ebben az évben a kormányzat által meghirdetett beszerzési stop. Ezért kérdezték meg, hogy a minisztériumok mennyit adtak ki bútorra, informatikai eszközökre, telefonokra, gépjárművekre, utazásokra, külsős szerződésekre.

Megígérték

Az NGM költötte a legtöbbet

A beszerzési listát az Nemzetgazdasági Minisztérium vezeti, mintegy 4 milliárd forintnyi informatikai költéssel. Ebben jelentős tétel volt még a Magyar Államkincstárnál fejlesztett Clavis-Webkincstár is (604 millió forint), illetve az online pénztárgéprendszer kifejlesztése is (869 millió forint).

A lap számításai szerint ennél a tárcánál költötték a legtöbbet járművekre is, ugyanis 234 autót vásároltak. Telefonra 31 millió, bútorokra 209 millió forintot fordítottak összesítésük szerint.

Repkedtek a tízmilliók és a milliárdok is

Az emberi erőforrás tárcánál a Klebelsberg Intézményfenntartó létrehozására ment el 1,37 milliárd forint, de 64 milliót költöttek például autókra is. A belügy 204 millió forintos informatikai fejlesztést finanszírozott a Terrorelhárítási Központnál (TEK), és a tárca összesen 292 milliós bútorbeszerzéséből is 103 milliárdnyi került ide.

A közigazgatási tárca is informatikára költött a legtöbbet (850 millió forintot), leginkább a Közigazgatási és Elektronikus Hivatalra és az új megyei kormányhivatalokra. A külügy kiadásai között a követségi autók vásárlása volt a legnagyobb tétel (90 millió forint), a vidékfejlesztési tárca két legnagyobb kiadása pedig járművásárlás (433 millió forint) és informatikai beszerzés volt (200 millió forint).

A honvédelmi tárcánál is az informatikai beszerzésekre ment el a legtöbb (434 millió forint), de gépkocsira is majdnem 64 milliót adtak ki.

Utazásokra a legtöbbet a vidékfejlesztési tárcánál adtak ki (2,7 milliárd forintnyit), az NGM-től nem érkezett összesítés, a többi minisztérium pedig összesen hozott össze még ugyanannyit, mint az agrártárca.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik