varga mihály (varga mihály, )
Gazdaság

Varga nyugalmat ígér a gazdaságpolitikában

Dóra Melinda Tünde
Dóra Melinda Tünde

2013. 03. 01. 16:25

Kiszámíthatóbb időszak jöhet a vállalatok és a munkavállalók számára. Megszavazták 18 igennel.

„Ha két ember csinálja ugyanazt, az már nem ugyanaz” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterjelölt a gazdasági bizottsági meghallgatásán, amelynek végén 18 igennel, 6 nemmel, 1 tartózkodással megszavazták. Beszédében azt vezette fel: a kormányzati célok változatlanok, ám a Matolcsy-féle időszak sűrű változásai után most a konszolidáció időszaka jön. „Az alapkövek már a helyükön vannak, most a finomhangolások időszaka következik” – fogalmazott.

Különösen igaz ez az adó területére, amelynél minden változásra érzékenyek a munkavállalók és a cégek is – tette hozzá. Az alapkövek szerinte már ebben is a helyükön vannak: jövedelem típusú adók helyett átállt a gazdaság a fogyasztási típusú adókra.

Növekedés vagy egyensúly

A növekedési pályára állás hozná a foglalkoztatás bővülését, ám a 2012 évvégi növekedés „siralmas volt, amire nem lehetünk büszkék” – mondta. Elmondása szerint abban, hogy Magyarországnak növekedésre van szüksége, a kormány is egyetért az IMF és az Európai Bizottság februári riportjában foglaltakkal. „A vita abban van, hogy ezt hogyan tudjuk elérni” – tette hozzá.

Varga Mihály (Varga Mihály)
Fotó: Neményi Márton

Az mindenesetre egyértelmű a kormány számára, hogy a túlzottdeficit-eljárás alól ki kell kerülnie az országnak, mert ez azt kockáztatja, hogy uniós támogatásoktól esünk el. „Meg kell győznünk újra és újra az Európai Bizottságot, hogy teljesíteni tudjuk a terveket” – mondta. A túlzottdeficit-eljárás miatt ugyanis „nincs mód arra, hogy választási költségvetésben gondolkodjunk, bármennyire is szeretnénk ezt.”

Beruházunk, tehát vagyunk

„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a beruházási volumen nőjön” – ígérte. „Ennek érdekében kötjük a stratégiai megállapodásokat, ennek érdekében dolgozunk azon, hogy a keleti nyitás ne csak kereskedelmi nyitás legyen, hanem üzleteket, beruházásokat is hozzon” – mondta. A keleti nyitás célpontjai között felsorolta Oroszországot, Kínát, az arab világot és Közép-Ázsiát is. „Ám nagyon fontos, hogy ez ne a már létező kapcsolataink rovására történjen” – tette hozzá.

Hoppá: egy óvatos kijelentés

Az ország gazdasági kilátásairól szólva – a szinte radioaktívan sugárzó kormányzati optimizmus korában meglepő módon – arról beszélt, hogy az exportunk csökkenhet, ha a legnagyobb felvevőként szolgáló Németországban a vártnál rosszabb lesz a növekedés. Országon belül azonban akár 0,4-0,5 százalékpontnyival is javíthat a növekedésen az, ha a mezőgazdaság csak a szokásos eredményt produkálni tudja a tavalyi aszályos rossz év után. Ezen túl Varga abban is reménykedik, hogy az eddigi éveknél kisebb adósságtörlesztési teher és az adósságváltozások miatt a lakosság is költekezni kezd. Hozáttette: az e-útdíj és a pénztárgépek bevezetésének is el kell indulnia az év első felében, ebben eltökélt a kormányzat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.