Gazdaság

Gyorsul a pénzmozgás – Mire érdemes figyelni?

bank (bank, )
bank (bank, )

Júliustól felgyorsul a pénzforgalom Magyarországon: a napközbeni átutalás bevezetésével néhány órán belül megérkeznek majd az átutalások a címzetthez akkor is, ha a számlát nem ugyanaz a bank vezeti.

Jelenleg két bank között általában a következő munkanapra érkezik meg az átutalt összeg, július 2-ától azonban ez néhány órán belül megtörténik majd: a pénzforgalmi szolgáltatóknak – a nyitvatartási időn belül – 4 órán belül kell teljesíteni a megbízásokat, ám ennél akár gyorsabban is célba érhet a pénz. A 4 órás szabály minden nem papír alapon kezdeményezett ügyletre kötelező lesz: ide tartozik az internetes és más elektronikus csatornák mellett a call-centeren keresztül kezdeményezett egyszeri, csoportos és rendszeres átutalás is – mondták el megkeresésünkre a Takarékbanknál.

Időpontok, lehetőségek

A banktól függően késő délután, este elektronikusan leadott megbízások esetén érdemes számolni azzal, hogy míg eddig általában másnap hajnalra ért a címzetthez a pénz, az új rendszer elindulásával erre várhatóan csak 9-10 óra tájban kerül majd sor, viszont ebben az idősávban már jóváírásra kerülhetnek az éjjel és aznap hajnalban beadott megbízások is.

A bankoknak lehetőségük van arra is, hogy a fiókokban, papír alapon indított ügyleteket is az új a rendszerben bonyolítsák le, ám ez nem kötelező. A Takarékbank szakemberei mindenkinek azt ajánlják, hogy tekintsék át a számlavezető pénzintézetüknél a júliustól érvénybe lépő szabályokat, amelyek májustól már minden pénzügyi szolgáltatónál hozzáférhetőek.

Mint minden újdonság, így a pénzforgalom gyorsítása is szükségessé teszi a korábbi szokások átgondolását. Erre ebben az esetben különösen azért van szükség, mert enélkül esetlegesen meglepetések is érhetik a számlatulajdonosokat.

Mennyi pénz van a számlán?

Az új rendszer nagyfokú szabadságára érdemes tehát a személyes pénzügyek jelenleginél jóval tudatosabb intézésére felkészülni. Még fontosabbá válik tehát, hogy mindenki a lehetőségek függvényében rendelkezzen forrásai fölött.

A Magyar Nemzeti Bank is részletes tájékoztatókat készített az új rendszer bevezetésével kapcsolatosan felmerülő kérdésekről, amelyek az intézmény honlapján elérhetők. Érdemes ezeket alaposan áttekinteni még a rendszer bevezetése előtt.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával!
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik