Gazdaság

A gazdaságot is megrázta a japán földrengés

Az arany kivételével szinte minden fontosabb nyersanyag ára csökkent.

A Japánt ért nagy erejű földrengés megrázta a nemzetközi pénz- és nyersanyagpiacokat is: az indexek jelentős csökkenést mutatnak – elsősorban a biztosítók, és viszontbiztosító cégek részvényeinek az árfolyama zuhant, de megroggyantak az energetikai és nyersanyagpiaci cégek is.

Elemzők rámutattak, a nemzetközi hangulat már eleve rossz volt az észak-afrikai és közel-keleti fejlemények, valamint az euróövezeti adósságválság miatt, amire csak rátett a rettenetes földrengés és szökőár.

Az arany kivételével szinte minden fontosabb nyersanyag ára csökkent – beleértve a kőolajat is -, mert Kína és az Egyesült Államok után Japán a világ harmadik legnagyobb nyersanyagimportőre. Bár a földrengés okozta károkat még egyáltalán nem lehet megállapítani, az biztos, hogy a japán gazdaság egyhamar nem fog talpra állni – legalábbis a földrengés által legjobban érintett északi régió – emiatt visszaesik a kereslet a nyersanyagok iránt. A japán gazdasági növekedés esetleges lassulása kihatással lehet az éppen csak lábadozó világgazdaságra.

Az olaj ára közel 3 dollárral csökkent pénteken kora délután: az északi-tengeri Brent 112 dollárba került hordónként, csütörtökön későn ennél 2,86 dollárral volt magasabb az ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik