Gazdaság

Miből lesz itt egymillió munkahely?

Szakértők nem sok esélyt látnak a foglalkoztatás valós és jelentős bővítésére.

Szakértők szerint a valós gazdasági növekedés generálta munkahelyteremtésre a munkaerő-kereslet korlátozottsága, illetve az infrastrukturális feltételek hiánya miatt kevés az esély. Így nyitott kérdés, mit értett a kormányfő azon, hogy “nem szokványos eszközökkel” bővítik a foglalkoztatást – írja a Napi Gazdaság.

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a válság miatt megváltozott a munkaerő-kereslet jellege, a következő időszakban még jobban leértékelődik a szakképzetlen, illetve a kevésbé kurrens szakmák iránti kereslet. Tóth István János szerint gyors megoldás azért sem lehet, mert egyszázaléknyi GDP-növekedés mellett egy százaléknál kisebb a foglalkoztatás növekedése.

Az aktivitási arányt lehet ugyan növelni a szociális ellátások jelentős megnyirbálásával, de kérdés, hogy ha a Távol-Kelet a minta, akkor a kormány felvállalja-e az ezzel járó nyomort – mondta a GKI Gazdaságkutató Intézet munkatársa. Adler Judit arra is felhíva a figyelmet, hogy az alacsony bérek, és főleg a képzetlenek esetében a részmunkaidős foglalkoztatás nem ösztönöz legális munka felé.

Az MSZOSZ inkább a szokványos eszközökkel való munkahelyteremtésben hisz, bár elnöke már azt is támogatná, ha a kormány valamilyen nem szokványos eszközzel elérné, hogy a meglévő feketefoglalkoztatás legális legyen. Pataky Péter jelenleg inkább statisztikai jellegű, mintsem valós bővítésre lát esélyt.

AJÁNLOTT LINK:

Csak statisztikai trükkel érhető el az egymillió munkahely? (Napi Gzadaság)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik