Gazdaság

Továbbra is lendületben a forint

Kedden egész nap erősebb volt a forint előző délutáni árfolyamánál a bankközi devizapiacon. Az eurót fél négy körül 256,90/95 forinton jegyezték, szemben a hétfői 257,30/35-ös árfolyammal.

A forint 9 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 13 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél. A nap kereskedését derűlátás hatotta át a bankközi deviza- és az állampapír piacon is, különösen a nap első felében volt lendületes a kereskedés. Az euró 255,55 forinton ismét nyolc havi mélypontra süllyedt, de az árfolyam nem maradt tartósan 256 forint alatt, sőt délután megközelítette a 257 forintos szintet is.

Az optimista hangulatot piaci szereplők több tényezővel magyarázták. Az olajárak és a devizapiaci hatások is kedvezőre fordultak az infláció szempontjából, így többen vélik úgy, hogy három-hat hónapos időtávon belül marad a jelenlegi nyolc százalékos jegybanki alapkamat, utána pedig gyors kamatcsökkentés periódusa következik.

A külső piaci hatások közül kedvezően alakult a közép-európai régió valutáinak és állampapírjainak árfolyama is, a befektetők visszatérőben vannak a kockázatosabb piacokra – mondják kereskedők.

A dollár piacán nagyon alacsony volt a forgalom világszerte, a csütörtöki Hálaadás ünnepre készülve már sokan zárták pozícióikat. Budapesten 200-201 forint között kereskedtek az amerikai valutával, gyakorlatilag a hétfői 200,50/60 forintos szinten.

Folytatódott a vásárlás az állampapírpiacon is, a hozamszintek napközben 5-24 bázisponttal csökkentek, ebből a délutáni kisebb korrekció után is megmaradt 5-15 bázispont. A forintpiacon az overnight kamat 7,98/8,10 százalékra csökkent a hétfői 8,25 százalékról, a hosszabb lejáratokon 10-18 bázisponttal estek a kamatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik