Gazdaság

SkyEurope: már kedden kezdődhet a papírok jegyzése

admin
admin

2005. 09. 12. 12:18

Kezdődik a SkyEurope részvényének tőzsdei bevezetése. A papírok jegyzése már kedden reggel megkezdődhet és szeptember 27-én már a bécsi tőzsdei kereskedésbe is bekerülhet osztrák lapértesülések szerint.

A kibocsátás a becslések szerint 120 millió euró bevételt hoz majd a társaságnak. A SkyEurope nem kívánta kommentálni a Profil nevű lap értesülését az APA hírügynökségnek. Részletes információval a kibocsátásról kedden reggel sajtótájékoztatón szolgál.

A kibocsátás főszervezői feladatát ellátó Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) az elmúlt hét szerdáján fejezte be az intézményes befektetők felhajtására szervezett befektetői toborzó programot, ami a várakozásokat meghaladóan kedvező fogadtatásra lelt.

A kibocsátást tőkeemelésként hajtják végre. A jelenlegi tulajdonosok – a két alapító együtt 17 százalékkal, az EBRD által vezetett konzorcium 43 százalékkal és a BA-CA kezelésében lévő intézményes befektetők együttesen 40 százalékos pakettel – megtartják, vagy növelik befektetéseiket. Osztalék fizetést egyelőre nem tervez a társaság.

A befolyó összeggel a flottát a jelenlegi 15 gépről 47-re kívánja növelni a SkyEurope. Már 2005 májusában rendelt 32 Boeing 737-es gépet 1,4 milliárd euró értékben. Lízing szerződést azonban egyelőre csak 12-re kötött meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.