Gazdaság

Titokzatos egyenlegjavító lépések a PM-től

admin
admin

2005. 07. 26. 08:02

A költségvetési egyenleg javítása érdekében az idén újabb lépéseket tesz a magyar kormány. Ezekről a tervezett intézkedésekről eddig a Pénzügyminisztérium azonban nem tájékoztatta a hazai közvéleményt – írja a Világgazdaság.

A szaktárca egy hónappal ezelőtt azt közölte: az államháztartás 2005. évi egyenlegét az uniós módszertan szerint 40 milliárd forinttal javítja, hogy a korábban számítottnál több autópálya-szakasz épül magánberuházásként. Ezzel szemben az Európai Bizottság nemrég megjelent, a túlzottdeficit-eljárás keretében közzétett jelentéséből az derül ki, hogy a magyar hatóságok az idei hiánycél teljesítéséhez az állami vagyon értékesítéséből származó további egyszeri bevételekből, valamint újabb PPP-projektekből körülbelül 130 milliárd forintra számítanak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen vagyontárgyeladásokról és PPP-projektekről van szó, ugyanis a PM többszöri megkeresésre sem reagált. Vélhetően ide tartozik, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz folyamatosan kerülnek újabb ingatlanok a minisztériumoktól és egyéb állami szervektől a feladatracionalizálás következtében, s ezeket fel lehet majd kínálni megvételre. Elképzelhető, hogy az eddig ismerteken kívül további sztrádaszakaszok épülnek meg a magán- és a közszféra együttműködésén alapuló konstrukcióban, így csökkentve az idei hiányt.

Erre szükség is lehet, hiszen a büdzsében már június végére hajszál híján felhalmozódott az egész évre tervezett, pénzforgalmi szemléletű 1023 milliárdos deficit. Amíg azonban a szóban forgó lépések csak az idei egyenleget javítják, ennyivel nagyobb megszorításra lesz szükség jövőre a konvergencia-programban vállalt 2,9 százalékos hiánycél teljesítéséhez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.