Gazdaság

A fegyverek nem hallgatnak

admin
admin

2005. 07. 14. 08:00

Vannak háborúk, amelyek rosszul kezdődnek. Vannak, amelyek rosszul végződnek. A 2003-as iraki háború jól is kezdődött, győzelemmel is végződött. Sikeres volt azért is, mert mindössze huszonegy napig tartott. Ilyenfajta villámhadjáratra pedig csak ritkán van példa – írja John Keegan neves brit hadtörténész Az iraki háború című kitűnő könyvében.






Ugyanakkor a szerző szerint a hadbaszállás indokát rejtély övezte. Amiképpen rejtélyes, hová is tűnt az ellenállás nélkül kámforrá vált többszáz­ezres iraki hadsereg. De „titokzatos” a kormány felszívódása éppúgy, mint a szilárdnak látszó rezsim gyors bukása. Így az sem tudható, miért nem lett Bagdadból – mint sokan várták – Tigris menti Sztálingrád. Sőt azon is eltűnődhetünk, vajon „igazi” háború volt-e ez, amelynek során „mindössze” 122 amerikai (és 33 brit) katona vesztette életét. Hát akkor hogyan is van ez? Valójában mi mindenben tévedett „az amerikai szavalókórus, amely arra (is) számított, hogy az inváziós hadsereget elborítja majd a felszabadítottak hálája”? Az ilyen és hasonló kérdésekre, a „talányok” megoldására ad elfogadható válaszokat a Sandhurst katonai akadémia tanára.
A bajok már ott kezdődtek, hogy a klasszikus elméletek nem érvényesek „egy mesterséges határokkal felosztott egykori gyarmati területen létrehozott államra”, amely – miként Irak – mind etnikai, mind vallási értelemben lényegében három, egymással nem túl baráti viszonyban lévő részből állt össze. S tegyük hozzá: az „eredmény” Szaddam aljas, diktatórikus rezsimje volt. Szaddam pedig „Irak elnökeként maga volt a kegyetlenség és az agresszió, egy valódi szörnyeteg”, aki ellenfeleit megkínoztatta és legyilkoltatta. Mivel pedig minden alattvalóját félelemmel tartotta sakkban, nem meglepő, hogy „népe nem volt hajlandó megvívni az ő utolsó háborúját”.
Az amerikaiak azonban mégis nagyot tévedtek, amikor vágyaikat összetévesztették a valósággal, s figyelmen kívül hagyták, hogy az iszlám „mélységesen elutasítja az egyéni szabadságot, a liberalizmust, a politikai sokszínűséget”. Csupán hiú remény volt, hogy a zsarnokság uralta államból a demokratikusan gondolkodó irakiak azonnal működő demokráciává alakítják országukat. Az irakiak nagy többsége (80 százaléka!) örült ugyan Szaddam bukásának, de nem kíván(t) egy nyugati mintájú liberális demokráciát. Kiújultak a síita, szunnita, kurd népesség közötti ellentétek, mind gyakoribbá váltak az egyre véresebb fegyveres összecsapások is. S megjelentek az országban a külföldről beszivárgó iszlám szélsőségesek.

Így azután most ott tartunk, hogy nehéz megmondani: a felkelők, a terroristák, a „közönséges” rablók és gyilkosok legkülönfélébb csoportjai voltaképpen miféle célokért harcolnak egymás, valamint az idegen megszállók ellen.

John Keegan: Az iraki háború 388 oldal • Európa Kiadó, 2004 • Ára: 2800 forint

Az iraki háború nemzetközi mérlege ellentmondásos. Egyfelől a modern kor egyik legaljasabb diktátorának bukásával biztonságosabbá lett a világ, másfelől viszont megosztottabbá vált. Mert nemcsak az iszlám államokban, hanem nyugaton, még az Egyesült Államokban is egyre nő a háborút elítélők tábora. (Az invázió óta már több mint 1700 amerikai katona halt meg.)
Az, hogy mikor hallgatnak el a fegyverek Irakban, még nem tudható. Befejezésül idézzük Hugo Grotius holland jogtudós A háború és a béke jogáról című klasszikus művének egyik passzusát: „Nehogy valaki azt higgye, hogy ha kielégítően megállapítást nyert, hogy van jogunk háborút indítani, akkor ezt azonnal meg is kell, illetőleg meg is lehet indítani.” E közel 400 éves megállapítás tanulságain ma is elgondolkozhatunk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.