Gazdaság

Ráérzett az ízre

admin
admin

2005. 04. 21. 08:00

Vattacukor-árus kisiparosként kezdte a nyolcvanas években Horváth Imre, ma pedig egy közel ötmilliárdos magyar édesipari cég tulajdonosa.

Koranyár volt 1980-ban, amikor Horváth Imre – akkor 28 éves kecskeméti nyomdász – meglátott a strandon egy vattacukorárust. „Mennyit kaszálhat?” – tanakodott, s míg mások a hasukat süttették a napon, ő egy órán keresztül számolta a vevőket. Aztán összevetette a cukor árát, a vásárlók számát és az alapanyag becsült értékét, s úgy kalkulált: a vállalkozó bizony két nap alatt többet keres, mint ő egész hónapban. Megszemlélte a gépet, majd másnap a szomszéd sráccal nekifogott legyártani a sufniban. Akkor már régen nem volt napirenden, hogy édesapja nyomdokaiba lépve református lelkész legyen, és sebészi ambícióival is leszámolt. Lényegében kamaszkorától dolgozott.


Első nekirugaszkodásra elkészült a masina. Kijárta az iparengedélyt, és a lakitelki strandon kezdett cukrot árulni, másodállásban. Aztán jött az ősz, bezárt a strand: kiderült, a vattacukor szezonáru. „Láttam, hogy a kollégák ilyenkor törökmézzel, kókusztekerccsel és egyéb nyalánksággal járják a vásárokat” – emlékszik vissza. Beszerezte és áttanulmányozta az összes édesipari szakkönyvet, s nekilátott kotyvasztani a konyhában. Hamarosan műhelyt bérelt, s onnantól kezdve saját készítésű édességekkel járta az országot. „A volt feleségemmel nappal gyártottunk, napi kétszáz kilót, éjjel utaztam, másnap árultam a vásárban, este hazaértem; abban az időszakban megtanultam állva aludni” – idézi fel a küzdelmes kezdeteket Horváth Imre. A fölösleget kezdték átvenni tőle a kollégák, akik rájöttek, az ő terméke a legkapósabb. Aztán már nem töltötte az idejét a vásárban, csak leszállította az édességet, s eladta az árusoknak. Később nem is kellett kimozdulnia otthonról, mert házhoz mentek a vevők.

KÉNYSZERŰ VÁLTÁS. Egyre jobban felpörgött, és nem vette észre, hogy csak ő bírja az iramot. Amikor a házassága 1984 végén felbomlott, hátrahagyta a kecskeméti házat, a műhelyt, és a tartalék pénzzel Pest felé indult. A főváros környékén aznap Dunakeszin volt a legtöbb ingatlanhirdetés az Expresszben, ezért arra vette az irányt. Azt a házat választotta, amelyet elsőként nézett meg. Horváth Imre fél év alatt, kölcsönből felújította a garázst, berendezte a műhelyt, és egy alkalmazottal megkezdte a gyártást. Másfél év múlva már negyvenen dolgoztak a vállalkozásában, amely közben egyre bővült.

Horváth Imre

•52 éves, eredeti szakmája nyomdász. 1974-től másfél évtizeden át a kecskeméti Petőfi Nyomdában ofszet-gépmesterként dolgozott. 1980-ban kiváltotta az iparigazolványt, és vállalkozóként kezdett működni. 1984-ben költözött Kecskemétről Dunakeszire, ahol új édesipari üzemet alapított. 1989-ben hozta létre a Sweet Point Kft.-t, amelynek ma már 280 alkalmazottja van.
•Nagyobbik lánya 28 éves, kereskedő. Második felesége a Sweet Point társtulajdonosa, kislányuk 10 éves. Ha ideje engedi, harley-davidsonos barátaival motorozik.

Ehhez igazodva 1989-ben megalapította a Sweet Point Kft.-t. Addigra úgy megerősödött, hogy Dunakeszi határában kibérelt kétezer négyzetmétert, és építkezni kezdett. Akkor fektette le a mai üzem alapjait, amelyet aztán két részletben bővített – mára övé mind a 4,7 hektáros iparterület. Azt hitte, a kétszintes épület hat-nyolc évig elég lesz, de másfél év múlva már alig fértek el. „Bennünket az átalakuló piac húzott fel, s az eltökéltség, hogy minőségi terméket gyártsunk” – magyarázza a siker titkát Horváth Imre, s azt is elismeri: a rendszerváltás utáni három évben kedvezett cégének a privatizáció okozta belső zavar az édesiparban. Míg a multik a magyar sajátosságokkal ismerkedtek, komótosan hoztak döntést, és diktálni akartak a kereskedőknek, addig a Sweet Point a régi jó kapcsolatok segítségével szépen elhelyezkedett a piacon. Amikor a kereskedelmi láncok közül elsőként megjelent az országban a Metro, Horváth Imre azonnal jelentkezett beszállítónak. Aztán jött a többi – a Cora, az Auchan, a Tesco -, és bejutott mindegyikhez.

„Úgy gondoltam: gyártsunk olyan termékeket, amelyek reklám nélkül is eladhatóak” – avat be üzleti filozófiájába. A Sweet Point eddig nem is reklámozta termékeit, s az így megtakarított pénzeket inkább a minőség javítására és az árcsökkentésre fordítja.

A cégtulajdonos 1989-ben ismerkedett meg a Kacsán György-Horváth Márta grafikus-festőművész házaspárral, akik a cég tervező-designerei lettek; a magánéletben pedig a legjobb barátok. „Az édességeknél nagyon fontos az impulzív csomagolás: az igazán jó termék kívánatos látványt nyújt, magától leugrik a polcról, s a vevő csak a pénztárnál veszi észre, hogy ott van a kosarában.”

ANGYALKÁS SZALONCUKOR. A döntés, hogy szaloncukrot is gyártsanak, 1994-ben született meg. Áttekintve a magyar piacot, kiderült: tizenöt-húsz éve ugyanaz a háromféle termék fut. Addigra potom áron megvásároltak és leszereltek egy volt keletnémet gyárat, így szereztek jó minőségű berendezéseket és csomagológépeket – ezekkel kellett megoldani a gyártást. De mi legyen az újdonság? „A karácsony a legszentebb ünnep, a szaloncukor a fenyőfa dísze. De önmagában nincs köze a szentséghez. Azt mondtuk: tegyük szentté. Így került a csomagolásra az angyalka” – meséli a tulajdonos, miképpen fogant meg az ötlet a sikertermékhez, amely még 1994-ben elnyerte a cégnek a csomagolás Oscarjaként emlegetett World Star-díjat. Három év múlva az orosz piacra gyártott Amore desszert, 2004-ben pedig az új cukorkasorozat kapta meg ugyanezt a patinás szakmai kitüntetést. „Tizenöt éve dolgozunk együtt Horváth Imrével. A feleségemmel nemcsak a csomagolástervezésben veszünk részt, hanem a fejlesztés minden fontos mozzanatát megbeszéljük, ötleteket adunk egymásnak, lényegében együtt találjuk ki a termékeket” – avat be a közös alkotómunka rejtelmeibe Kacsán György.


Az orosz piacra is a jól megkomponált csomagolás segítségével sikerült betörni. Horváth Imre vallja: az édesiparos sokkal inkább legyen művész, mint mesterember. A tulajdonos a designer házaspárral Moszkvába utazott: járták a várost, az éttermeket, kocsmákat, beszippantották a város levegőjét, figyelték az embereket, a színeket, az öltözködési stílust, a népviseletet, s ahogy mondják: „Ráéreztünk.” Így született meg a kizárólag orosz piacra gyártott Amore, amely 1998-ig a cég vezető exportterméke volt. Akkor a mindig pontos, előre fizető orosz nagykereskedő, aki hatalmas tételben vásárolta fel a desszertet, a gazdasági összeomlás időszakában egyszerűen eltűnt a föld színéről. Ma már a Sweet Point nincs jelen az orosz piacon, főképp Csehországba, Szlovákiába, Ausztriába és a tengerentúlra exportál.

NYUSZIS KUDARC. A cég 2000-ben egymilliárddal növelte forgalmát azzal, hogy kijöttek a húsvéti csokifigurákkal. De aztán három évig stagnált a bevétel. „Elszállt velünk a ló: azt hittük, nagyon okosak vagyunk és elkényelmesedtünk, így felkészületlenül ért bennünket, amikor a konkurencia ellentámadásba lendült.” Ma is nagy nehézséggel tudnak megmaradni a kereskedelmi áruházláncok által generált versenyben, amikor a beszállítók agresszív módon egymás alá licitálnak. Ma már szezonális termékkel csak az lehet jelen, aki például már szeptemberben leszállítja a mikulás-csokit, és el tudja viselni, hogy csak ünnep után fizet az áruház, a polcon maradt eladatlan árut pedig egyszerűen visszaviszi a gyárba. Ezért gondolkodnak azon, hogy a Sweet Point hátrább vonul erről a területről. A következő években mindenesetre nem a beruházásokra koncentrálnak, hanem a jól bevált minőségi termékekkel akarják a kivívott piaci pozíciót stabilizálni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.