Gazdaság

Őszbe csavarodunk

admin
admin

1996. 11. 06. 00:00

TOVÁBBRA IS BOTRÁNYOKTÓL HANGOS A MAGYAR KÖZÉLET. Miközben folytatja vizsgálatát az ÁPV Rt.-botrány kapcsán létrehozott parlamenti bizottság, a lapokban egyre-másra jelennek meg olyan hírek, amelyek különböző gyanús privatizációs ügyekről szólnak. Legutóbb a Diósgyőri Gépgyár eladása kavart indulatokat. Ezzel egy időben Szekeres Imre MSZP-frakcióvezető bejelentette, hogy pártja privatizációt ellenőrző állandó parlamenti bizottság felállítását javasolja.

FOLYIK A MAGYAR HITEL BANK PRIVATIZÁCIÓJA. Lapzártánkkal egy időben dönt a kormány a pénzintézet magánosításáról. A két pályázó közül – a Figyelő információja szerint – az ÁPV Rt. a holland ABN-Amro Bank ajánlatát javasolja elfogadásra. A bank részvényei állítólag a névérték mintegy 200 százalékán kelnek el.

MEGKEZDTE MUNKÁJÁT AZ ÁPV RT. VEZÉRKARA. Kiemelt ügyekként kezelik majd az energetikai cégek privatizációját, valamint a részvénytársaság szervezetének ésszerűsítését, a vagyonkezelésre történő felkészítését – nyilatkozta az új igazgatóság első ülése után Kovács Árpád, a testület elnöke. A múlt héten egyébként letette a hivatali esküt a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter, Csiha Judit, s az ipari és kereskedelmi tárca új első embere, Fazakas Szabolcs is.

EGYSZÁMJEGYŰ INFLÁCIÓT JÓSOLT AZ EZREDFORDULÓRA MEDGYESSY PÉTER. A pénzügyminiszter prognózisában az infláció mértéke a következő két esztendőben 5-5 ponttal csökken, így 1999-2000-re, ha a gazdasági makromutatók megfelelően alakulnak, esély van arra, hogy Magyarországon az infláció 10 százalék alá kerüljön. Ezzel kapcsolatban Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt a brüsszeli kiadású The Wall Street Journal Europe hétvégi számának adott nyilatkozatában, hogy az infláció csökkenésével lehetővé válik a forint havi 1,2 százalékos leértékelési ütemének mérséklése.

NINCS NYUGALOM AZ AGRÁRTERMELŐK KÖRÉBEN. Az érdekképviseletek szerint csak részben pótolta mulasztását Lakos László földművelésügyi miniszter, amikor nemrég egy agrárfórumon meghirdette a búza, a tehéntej és a vágómarha jövő évi garantált árát. A termelők úgy vélik, hogy a felsorolásból kimaradt a vágósertés, holott arra szintén október 1-jéig kellett volna kihirdetni az árgaranciákat. Ehhez a szektorhoz kapcsolódik az a hír is, hogy 1-2 héten belül zöld utat kap a kukorica- és lisztexport. Agrárszakértők véleménye szerint e döntés nyomán megáll a kukorica árának hetek óta tartó folyamatos zuhanása.

JÖVŐRE 20,8 SZÁZALÉKKAL EMELIK A KÖZALKALMAZOTTAK BÉRÉT. A költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsának ülésén nemcsak erről, hanem arról is megállapodás született, hogy a következő évtől kezdve csak február 1-jétől emelkednek a bérek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.