Gazdaság

FIGYELMEZTETÉSEK IZRAELNEK – A feszültség sékelekben

admin
admin

1996. 10. 09. 00:00

Húszmilliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési programhoz keres külföldi befektetőket Jichak Levi izraeli közlekedési miniszter egy New York-i üzleti konferencián. A nagyszabású tervek azt jelzik, hogy Tel Aviv hisz a békefolyamat töretlenségében, miközben a nagyhatalmak gesztusai az utóbbi napokban bizalomvesztést jeleznek.

Az Európai Unió külügyminiszterei múlt heti luxemburgi találkozójukon úgy vélekedtek, hogy a békefolyamatban Netanyahu hivatalba lépése óta semmiféle előrelépés nem történt, egyúttal a jeruzsálemi “eredeti állapot” helyreállítására szólították fel a kormányfőt. A kemény megfogalmazással nem egészen egyetértő német kormány képviselőjeként Klaus Klinkel viszont úgy nyilatkozott, hogy Európának a gazdasági kapcsolatok korlátain belül kellene maradnia, meghagyva az USA-nak a főszerepet a politikai rendezésben.

Washington viszont egyelőre csak az általa nyújtott hitelgarancia 1996/1997-es üzleti évre való megkurtításával fejezte ki, hogy rosszallja a gázai és ciszjordániai zsidó települések építését, amelyre Izrael 60 millió dollárt fordított. Az USA most pontosan ennyivel rövidíti meg az idei, eredetileg 2 milliárd dolláros garanciakeretet, amely az 1992-ben jóváhagyott, elsősorban az orosz bevándorlók beilleszkedését segítő, összesen 10 milliárdos keret része. Izrael eddig 6,6 milliárd dollárt vett fel a nemzetközi tőkepiacon az amerikai garanciának köszönhetően igen kedvező kondíciókkal. A program 1998-ig tart, és ezt megelőzően már három alkalommal “büntetett” a garanciavállaló: 1993-ban 437 millió, 1994-ben 217 millió, tavaly pedig ugyancsak 60 millió dollárt vett el Izraeltől.

Az utóbbi időben bizonyos izraeli üzleti körök is egyre hangosabban számolgatják a Netanyahu-kormány működése óta elszenvedett veszteségeiket. A szállodaipar több száz millió dollárral rövidült meg a februári és márciusi merényletek következményeként, de ennél is fájóbb az érintettek számára egy múlt heti kormánydöntés, amely mintegy 6 millió dollár támogatást vett el a szektorban tervezett reklámkampánytól. A Tel Aviv-i tőzsdén jegyzett szállodavállalatok részvényárfolyama mélyrepülésbe kezdett, de a száz legfontosabb részvény mozgását tükröző Mishtanim index sorozatos csökkenése jelzi, hogy minden részvény megsínyli a feszültséget.

Az események kárvallottja a sékel is, amely szeptemberben 2,2 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest. Ez, bár növeli az izraeli termékek külföldi versenyképességét, egyúttal növekvő inflációval jár. Elbizonytalanodtak a külföldi befektetők is. A palesztinokkal megszületett megállapodást követően 2 milliárd dollárra duzzadt az azt megelőzően mindössze 500 milliós külföldről beáramló tőke; ennek a folyamatnak a megtorpanását jelzi, hogy a Tel Aviv-i tőzsdén, szemben a tavaly első félévi 250 millió dollárral, idén az első 6 hónapban csak 200 milliót fektettek be a külföldiek.

Ugyanakkor a kormány bizakodását mutatja az a nagyszabású, 20 milliárd dolláros program, amelynek csak 25 százalékát kívánják hazai forrásból finanszírozni. Az izraeli közlekedési miniszter e héten New Yorkban partnereket keres többek között Tel Aviv és környéke közlekedésének mintegy 5 milliárd dolláros korszerűsítéséhez, a Ben Gurion repülőtér 1,5 milliárd dollárba kerülő bővítéséhez és egy hasonló összegű haifai és asdodi kikötőfejlesztéshez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

BELGRADE, SERBIA - MAY 27: Leonardo (C) of Partizan celebrate with the fans after the final match of Serbian Cup between Fc Partizan and Fc Crvena Zvezda on May 27, 2017 in Belgrade, Serbia. (Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.