Gazdaság

AZ INTEGRÁLT MULTIMÉDIA FÉNYEI – Átváltozás másodszor

admin
admin

1996. 06. 26. 00:00

A szakma kíváncsian figyelte, amikor a világ vezető telefonos informatikai cége tavaly ősszel önmaga feldarabolását határozta el. Az American Telephone and Telegraph Company (AT&T) úgy döntött, hogy – szakítva korábbi stratégiájával – függetleníti egymástól a távközlési szolgáltató és a berendezésgyártó üzletágat, ezáltal biztosítva a részegységek hatékonyabb működését. A világcég kettéválásának folyamata gyakorlatilag ez év május végére fejeződött be.

A több mint 100 éves amerikai távközlési óriásvállalat életének utóbbi évtizedében ez már a második radikális szerkezet-átalakítás volt. Az előzőt, az 1984-es átszervezést a monopóliumellenes törvény kényszerítette ki. Ekkor választották le az anyacégről a helyi telefontársaságokat, a Baby Belleket. A mostani, második átalakulással az AT&T elébe ment annak a folyamatnak, amelyet a jogszabályi változások indítottak és amelyek teljesen új piaci helyzetet hoztak, illetve hoznak létre. A távközlési piacot liberalizáló törvény mostantól lehetővé teszi, hogy a helyi telefontársaságok (a korábban levált Baby Bellek) ne csak helyi, hanem távolsági és nemzetközi távközlési szolgáltatást is nyújtsanak, tehát az AT&T közvetlen konkurenseivé váljanak. A berendezésgyártással foglalkozó részleg jelentős piacot veszítene el, ha a szolgáltatási piacon konkurens Baby Bellek nem vásárolnának berendezéseket a cégtől. Ezért döntött az AT&T vezetősége tavaly szeptember 20-án a különválasztás mellett.

A 49 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító szolgáltató tartja meg az AT&T nevet. A nyilvános és magánhálózatok, lakossági, üzleti telefon-, illetve egyéb kommunikációs rendszerek gyártásával és értékesítésével foglalkozó 20 milliárd dolláros forgalmú üzletág új nevet és emblémát kapott. Lucent Technologies-nak nevezték el (ami a latin lux-ból származik és az angol szótár szerint fényességet, tisztaságot jelent) és az innovációs gyűrűre utaló fényes piros kézzel rajzolt karika a logója. A Lucent Technologies része a Bell Laboratories kutató-fejlesztő intézet is.

Az AT&T hazai képviselője, az AT&T Magyarország Kft. 1990-es alapítása óta a berendezések forgalmazójaként működött. Ezért az anyacég feldarabolása csak annyiban érinti a vállalatot, hogy hivatalos neve 1996. május 20-tól Lucent Technologies Magyarország Kft., de ez a tevékenységében nem hoz semmiféle változást.

A Lucent Technologies Magyarország Kft. Integrált Multimédia Hálózatok (IMX) megvalósításával foglalkozik. Az IMX egy komplex rendszeren belül szolgálja ki egy cég vagy közintézmény minden kommunikációs igényét, a telefontól a digitális elven működő üzenetrögzítőn és faxon keresztül a video- és számítógép-hálózatig. Természetesen a Lucent nem csak a rendszer kiépítését vállalja, hanem szolgáltatásának szerves része a felhasználók oktatása, a karbantartási tevékenység és a finanszírozási lehetőség biztosítása.

Hogy mennyire van erre igény, azt az is mutatja, hogy a száz fős magyar leányvállalat öt esztendő alatt több mint 250 intézmény és üzleti felhasználó kommunikációs rendszerét építette ki, illetve újította fel, köztük például a Magyar Nemzeti Bank, az ELTE, a Pannon GSM és a Mol Rt. hálózatát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.