Gazdaság

AZ EURÓPAI JÓLÉTI ÁLLAM VÁLSÁGA – Menekülés a paradicsomból

admin
admin

1996. 05. 08. 00:00

Az elmúlt hét németországi vitái, a kormány által elhatározott szociális megszorítások elutasító fogadtatása ismét ráirányították a figyelmet Európa gazdag országainak problémáira. Az egyes kormányok népszerűtlenséget gerjesztő kísérleteket tesznek, hogy kimeneküljenek az eddig irigyelt jóléti államból, amelyet a minap a hamburgi Der Spiegel “ördögi paradicsomnak” nevezett.

A Kohl-kabinet takarékossági programjának minap kezdődött parlamenti vitája azt mutatja, hogy kemény csaták következnek: az üzleti körök ugyan üdvözölték, de a szakszervezetek és az ellenzéki szociáldemokraták élesen elutasítottak a kereszténydemokrata vezetésű kormánykoalíció programját.

A megszorító csomag kétségtelenül keményebb és szigorúbb volt a vártnál. A kiadásokat nem kevesebb mint 50 milliárd márkával akarják csökkenteni az 1997-es esztendőben. Ezen belül a nyugdíjalapok és az egészségbiztosítási alapok kiadásait oly mértékben visszafogják, hogy azok 2000-re már csak a teljes bérköltség kevesebb mint 40 százalékát tehessék ki. A szövetségi költségvetés kiadáscsökkentése összesen 25 milliárdot, és az egyes tartományi és helyi költségvetéseké is ugyanennyit tesz ki. (A szövetségi költségvetés megszorításai magukban foglalják az egyes minisztériumok kiadásainak csökkentését, valamint a közalkalmazottak bérének két évi befagyasztását.) 12 milliárd márkával csökkentik a nyugdíjalapok és 7,5 milliárddal az egészségbiztosítás kiadásait.

A nyugdíjalapok megnyirbálása nem kevesebb mint 30 korlátozó intézkedést követel. A nők nyugdíjkorhatárát például 1997-ben a jelenlegi 60 évről 63 évre emelik; csökkentik a volt Szovjetunióból érkezett német bevándorlók nyugdíját; a diákok nyugdíjalapjaiba fizetett állami hozzájárulás időtartamát 7-ről 3 évre csökkentik; a nyugdíjalapok által finanszírozott gyógykezelés lehetséges tartama ezentúl nem 4, hanem csak 3 hét lehet. Emellett az egyes gyógykúrák közötti engedélyezett időtartamot 3 évről 4 évre emelik. Az egészségbiztosítási szektorban javasolt intézkedések lényege az, hogy a bruttó bérszínvonal jelenleg 13,4 százalékát kitevő, a munkaadók és a munkavállalók által fizetett járulékot 0,5 százalékponttal csökkentsék. 10 százalékkal javasolják csökkenteni a hosszabb ideig tartó táppénz mértékét. A vények költségét 1 márkával emelik receptenként. Ezen túlmenően a kormány azt indítványozza, hogy a betegség első hat hetében csak az alapbér 80 százaléka legyen a táppénz. (Jelenleg a teljes bér fizetendő, beleértve a betegséget megelőző időszak túlórabérét is.) Jelentős intézkedés, hogy ezentúl, az eddigi öttel szemben csak a tíz alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalkozások kötelesek az elbocsátást nehezítő garanciák bevezetésére.

A várhatóan megrendítő társadalmi vitát kiváltó németországi intézkedések csak egyetlen példáját jelentik egy egész Európában kibontakozó intézkedéssorozatnak.

A második világháború után a gazdasági stabilizáció, majd a nagy fellendülés eredményeképpen és természetesen mindenekelőtt a szakszervezetek érdekvédelmi küzdelmének és a tömegnyomásnak hatására Európa fejlett országaiban, különösen a ’60-as, ’70-es években, egyre jobban terjedt az állampolgárt a bölcsőtől a sírig támogató állami kötelezettségvállalás gyakorlata. Ennek kiadásai ugyan erőteljesen megterhelték az államháztartást, és a vállalati szféra bérköltségei is szüntelenül növekedtek, de mivel mindkét szektor győzte a terheket, a társadalmi béke oltárán meghozták a mégolyan nagy áldozatokat is, bár például Angliában a visszaesés miatt már a Thatcher-kormány is nagy érvágásokat hajtott végre a jóléti államon.

Mára azonban a fejlett Európában is alapjaiban megváltozott a helyzet. Mindenekelőtt a felszökő munkanélküliség terhei nyomják a társadalombiztosítást; a ráta a kontinens szinte minden fejlett polgári társadalmában túllépte a 10 százalékos kvótát. Másodszor: a délkelet-ázsiai kisebb-nagyobb tigriseknek – egyébként a szerény szociális kiadások révén is – alacsony bérszínvonalú konkurenciája külső nyomást jelentett. Harmadszor: egyre hangosabb ezekben az országokban a szakszervezetek tiltakozása a közép-kelet-európai térség alacsony bérei okozta verseny miatt is. Negyedszer: meghatározó tényező a népesség “öregedése”, amelyet a nyugdíjrendszerek a legnagyobb országokban is egyre nehezebben viselnek el.

Ma már a növekvő állami eladósodást is nem kis mértékben a szociális kiadások növekedésének tudják be. Ez pedig fenyegeti az EU maastrichti normái szerinti pénzügyi unió bevezetését.

Az öt, példaképpen kiragadott nyugat-európai ország: Németország, Anglia, Svédország, Olaszország és Hollandia átlagában a GDP 12-16 százaléka 1994-ben a szociális szektor fenntartását szolgálta. A legkisebb volt az arány (6,4 százalék) Angliában, jeléül a “thatcherizmus” hatásának. A szociális biztosítás egyes tényezőire ugyan különböző szabályok, szolgáltatások érvényesek a vizsgált országokban, amint a munkavállalók járulékfizetésének mértékei is különböznek, azonban a rendszer alapelvei azonosak, vagy nagyon hasonlóak.

Nagy-Britanniában a Thatcher-korszak akcióinak ellenére a lakosság fele olyan háztartásban él, amely valamilyen formában állami támogatásban részesül. A szociális kiadások ma mintegy negyedével magasabbak, mint a jóléti állam virágkorában, a ’60-as években. A szociális ügyek minisztere a tárca évi 86 milliárd fontnyi költségvetését a baleseti járadékok, a nyugdíjak, a gyermeknevelési és a munkanélküli-segély megnyirbálásával 1994-ben 2 milliárd fonttal csökkentette.

Különösen nehéz helyzetben van a jóléti állam fogyókúrájában Svédország, amelyet évtizedeken át világszerte a szociális ellátás példaképeként emlegettek. Az OECD tagállamainak rangsorában az egy főre jutó GDP-t tekintve 1994-ben a 17. helyre esett vissza, holott évtizedeken át az első öt között volt. A munkanélküliség 12 százalékra nőtt, az államadósság majdnem eléri az ország évi GDP-jének szintjét. Az új miniszterelnök, Göran Person ragaszkodik szociáldemokrata elkötelezettségéhez. Kijelentette: “Nem a jóléti államról van szó. Amire Svédországnak szüksége van, az egy új modell.”

Olaszországban a meglehetősen magas szociális költségvetés ellenére az öt ország közül a legalacsonyabb az ellátottság színvonala. Felmondási idő, illetve juttatás a munkásokat nem illeti meg, szemben az alkalmazottak minimális 3 hónapi, a teljes fizetés mértékét elérő összegével. Privilegizált helyzetben vannak az állami alkalmazottak, akik a rájuk érvényes különleges szabályzat értelmében akár 52-53 éves korukban nyugállományba mehetnek, és nyugdíjuk eléri utolsó fizetésük 70 százalékát.

Hollandia minden tekintetben a szociális ellátás csúcsán található. Úgy tartják számon, hogy 1994-ben minden hetedik munkaképes holland állampolgár, jó egészségi állapota ellenére, baleseti nyugdíjat húzott. Ezen a helyzeten kíván a kormányzat szigorításokkal és fokozottabb ellenőrzéssel változtatni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.