Élet-Stílus

Megszólalt az angol lányt durván megszívató holland srác

24.hu
24.hu

2017. 10. 10. 13:44

Korábban a témában:

Bármit is tett, vagy nem tett a 21 éves Jesse Mateman, valószínűleg többször elátkozza még azt az augusztusi napot, amelyiken megismerkedett Sophie Stevensonnal, a 24 éves angol bármenedzserrel, aki azzal vádolta meg őt, hogy nagyon csúnyán megszívatta.

Mint korábban írtuk, Stevenson és Mateman augusztusban ismerkedtek meg, Barcelonában. A kölcsönös szimpátia jegyében együtt töltöttek egy éjszakát, majd mindketten hazautaztak. Az angol lány azt írta, ezután is tartották a kapcsolatot, ezért döntött úgy, hogy meglátogatja a fiút Amszterdamban, hátha komolyabb kapcsolat is lehet románcból.

Csakhogy Mateman nem ment ki elé reptérre, hanem egy üzenetben közölte vele, hogy az egész ügy csak szívatás volt, a lány a „pull the pig (szedd fel a malacot)” átverés áldozata lett, aminek lényege, hogy egy csapat fiú abban fogad, melyikük tudja egy buliban a legkevésbé vonzó, kövér lányt elcsábítani.

Sophie Stevenson a fiúval folytatott üzenetváltást is posztolva, a Facebookon fakadt ki. Záporoztak az együttérző és bátorító hozzászólások a lány üzenőfalára. Az közösségi portálok rögtönítélő bírái azonban nem csak a lányt, hanem Jesse Matemant is megtalálták.

Bár a fiú tegnap még nem akart nyilatkozni az ügyet felkapó brit bulvárlapoknak, ma már megszólalt, hogy elmondhassa, boszorkányüldözés zajlik ellene. Mateman azt mondja, őt és a családját is vadidegenek zaklatják, holott a történet egészen másképp zajlott, mint ahogy Sophie Stevenson leírta.

A fiú azt elismerte, hogy megismerkedett a lánnyal Barcelonában, sőt azt is, hogy járt a hotelszobájában, azt viszont tagadta, hogy lefeküdtek egymással. Mateman azt állítja semmi sem történt meg abból, amit Sophie mond: nem tartották a kapcsolatot és fogalma sem volt róla, hogy Sophie Hollandiába utazik. Azt mondja a „pull the pig” játékról is most hall először, az üzenetváltásról készült képet pedig hamisítványnak tartja, amit vagy az angol lány, vagy a brit bulvárlapok készítettek.

Megszólalt azonban Sophie Stevenson anyja is, aki megerősítette lánya történetét. Azt mondta, a fiú többször is hívta telefonon a lányát, sőt, szerinte a fiú kérte meg Sophiet, hogy látogassa meg, mert neki nem volt pénze Angliába utazni.

(via Metro)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.