Élet-Stílus

Oszter Sándor állítja, nem csapolja a horgásztavat, a rendőrség nyomoz

Oszter Sándorról az elmúlt hetekben leginkább amiatt írtunk, mert tavakat szeretne létrehozni diósjenői birtokán, a helyiek viszont annyira nem örülnek az ötletnek. A HírTV most újabb részleteket derített ki.

Mi történt eddig?

Augusztus elején írtunk arról, hogy a helyiek háborognak Oszter magánakciója miatt, a helyi horgászok pedig fel is jelentették. Szerintük ahogy telnek a színész tavai, úgy apad a közelben lévő horgásztó – ami egyre iszaposabb, és ha ez így folytatódik, az élővilág is veszélybe kerül. Osztert ez sem állította meg a tavak kialakításában, tovább folytatta a munkát, a diósjenőiek pedig már petíciót is indítottak. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész két órán át mutogatta a Riasztás riporterének a birtokát, és bizonygatta azt, amit az ott lakók állítanak: nem csapolja le a helyi horgásztavat.

A vitát egyelőre nem döntötték el, az viszont biztos,

a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz, méghozzá természetkárosítás miatt.

Kiderült az is, hogy a polgármester – aki szerint Oszter engedélyei teljesen rendben vannak – még egy vízügyi szakértőt is felkért, akinek a véleményére még várnak.

A színész biztos benne, hogy nem követett el szabálysértést, és úgy gondolja, a vádak koholtak.

Azt is elmondta, két éve letette a poharat, mert az unokája azt mondta, hogy furcsa, ha iszik, azóta csak cigizik.

A teljes riport 29-én kedden látható a HírTV Riasztás című műsorában este 9-kor.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik