Élet-Stílus

Újabb repülős balhé: verekedést provokált a légiutas-kísérő – videó

24.hu
24.hu

2017. 04. 22. 12:52

Egy babakocsi miatt indult be a hepciáskodás.

Még két hét sem telt el azóta, hogy a United Airlines egyik járatáról úgy kipenderítettek egy utast, hogy a hátán húzták végig a padlón, máris itt az újabb repülős botrány. És erről is készült videó.

A BuzzFeed szerint az American Airlines San Francisco és Dallas-Fort Worth közt közlekedő járatán tört ki a balhé, még felszállás előtt. Hogy pontosan hogyan indult a csetepaté, nem lehet tudni, de egyes állítások szerint azok után szabadultak el az indulatok, hogy egy anyukától erőszakkal elvettek egy babakocsit.

Az már látható és hallható az alább megnézhető felvételen, hogy az anyuka zokog, néhány utas pedig a védelmére kel.

Az egyik férfi oda is megy, és közli a légiutas-kísérővel, hogy próbálja meg ezt vele megcsinálni, és laposra veri. A steward először csak annyit mond, hogy „Maradjon ki ebből”, de később már láthatjuk, ahogy kakaskodnak, és a légitársaság alkalmazottja az

Üssön meg! Na, gyerünk, üssön meg!”

frázis ismételgetésével bizonyítja, hogy nem épp a konfliktus elcsendesítését tekinti elsődleges feladatának.

A vitát sem sikerült túl korrekt módon lezárni: az anyukát gyerekestül lerakták a gépről, míg az utassal majdnem bunyózó steward ott lehetett a járat fedélzetén.

Az American Airlines már ki is adott egy közleményt, amelyben elnézést kér a történtek miatt, és mélységes sajnálatát fejezi ki az anyukának és valamennyi érintett utasnak az okozott sérelmekért.

A társaságunk alkalmazottjának a videóban látható cselekedeteire nem a türelem és az empátia volt jellemző, holott az ügyfélkapcsolatoknál alapvető ez a két érték.”

– írják a közleményben, majd így folytatják:

Röviden: szomorúak vagyunk ezen cselekedetek miatt.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.