Élet-Stílus

Aki nem megy málenkij robotra, annak felkoncolják a családját

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 04. 10. 13:00

Korábban a témában:

A szovjet Vörös Hadsereg 1944 őszén “szabadította fel” Kárpátalját, vagy ahogy ők nevezték: Kárpátontúli Ukrajnát. Október végére gyakorlatilag a teljes országrész szovjet ellenőrzés alatt állt, és kezdetét vette a kárpátaljai magyarság történetének egyik legnagyobb tragédiája, ami több áldozatot követelt, mint a II. világháború.

November közepén három napig tartó málenkij robotra, azaz “kis munkára” szólították fel Kárpátalja 18-50 év közötti férfi lakosait.

Etnikai tisztogatás, kollektív bűnösség

A jelentkezési kötelezettségről szóló parancsot minden nagyobb településen kifüggesztették, ebből az érintettek megtudták: ha valaki nem teljesíti a parancsot, azt haditörvényszék elé állítják – írja Molnár D. Erzsébet a korabeli dokumentumokat bemutató tanulmányában az Archívnet.hu-n.

A felhívást a teleüléseken naponta többször ki is dobolták, túlélők visszaemlékezései szerint azt is közhírré tették, hogy akire a parancs vonatkozik, ám mégsem jelentkezik a hatóságoknál, annak családját felkoncolják.

A regisztráció során elvették az emberek okmányait, mondván, azért november 18-án mehetnek vissza ugyanoda. Amikor ezt megtették, fegyveresek várták őket, és többé nem hagyhatták el a gyűjtőpontokat. A válogatás nemzetiségi alapon történt, amire a magyarokra és a németekre kimondott etnikai bűnösség elve adott ideológiai alapot. Csak azokat engedték azonnal haza, akik:

  • ruszinnak, ukránnak vagy szlováknak vallották magukat;
  • ruszinul vagy szlovákul el tudták mondani a Miatyánkot.

Több áldozatot szedett, mint a háború

A többieket katonai kísérettel gyalog indították a szolyvai gyűjtőtáborba, ami a Sztarij Szambor központtal működő lágerrendszernek lett része. A jó állapotban lévő cipőket és kabátokat a szovjet katonák lerángatták a foglyokról, enni nem adtak nekik, fűtetlen épületekben vagy a szabad ég alatt aludtak a hideg novemberben.

Ha útközben helybeli lakosok megpróbáltak vizet, élelmet adni, az őrök közbeléptek, és kegyetlenül megtorolták a próbálkozást. Szolyván az embertelen körülmények, az éhezés, a járvány és a hideg következtében aratott a halál. Mindennek következtében a „három napig tartó kis munka” ürügyén véghezvitt deportálások a régióban több áldozatot követeltek, mint maga a világháború.

Majdnem 200 ref.[ormátus] férfit vittek el a szolyvai kaszárnyában alakított fogolytáborba. Közülük egy már Nagyberegen összeesett, és halva hozták haza. Ezt a testvérünket a nagyberegi állomásparancsnok szigorú utasítására minden tisztesség és harangszó nélkül temettük el a néma Miatyánk elmondásával. Az elhurcoltak közül többen betegen jöttek haza, hármat pedig ott földeltek el. Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor. Ez év tavaszára, március végére onnan ismeretlen helyre vitték el férfiainkat, s azóta sorsukról nem tudunk semmit sem.

– írta a beregújfalui református lelkész 1945. július 1-jén.

Szolyván az éhínség és a járványok pusztítottak, akik ezt túlélték, azokat kiéheztetve, átfagyva, megalázva hajtottak tovább az Uzsoki-hágón keresztül Sztarij vagy Novij Szamborba. Itt bevagonírozták őket, és a Szovjetunió különböző lágereibe szállították, ahonnan nagy részük soha nem tért vissza.

További részleteket Molnár D. Erzsébet munkájában olvashat a Magyar Nemzeti Levéltár kiadványában, az Archívnet.hu-n.

(Kiemelt kép: Fortepan)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.