Élet-Stílus

Egyszerű torokfájással kezdődött: elveszítette lábát egy hatéves kislány

24.hu
24.hu

2017. 04. 05. 15:06

Egy egyszerű torokgyulladással vitték orvoshoz szülei a hatéves Tessa Pumát. Az ohiói kislánynak antibiotikumot írtak fel, majd hazaküldték. Az állapota azonban nem akart javulni, sőt, később influenzás lett. Amikor Tessa folyamatosan arról panaszkodott, hogy nagyon fájnak a karjai és a lábai, a szülei kórházba vitték.

Elsőre az orvosok nem találtak semmi különöset, a szülők ezért egy másik kórházba is elvitték a kicsit, ahol végre kiderítették, hogy nekrotizáló fasciitis, ismertebb nevén húsevő baktérium támadta meg a kislány szervezetét.

Fotó: Facebook

Az orvosok szerint a baktérium a torokgyulladás gócában szaporodott el, és a véráramban onnan terjedt szét az egész testben. Tessa apja, Matt azt mondja, egy ponton már az hatalmas fájdalmat okozott a kislánynak, ha valaki éppen csak hozzáért a bedagadt bal lábához. Az orvosok úgy döntöttek, hogy sebészi úton próbálják meg enyhíteni a duzzanatot, ekkor jöttek rá, hogy a végtagban már nagyon kiterjedt a fertőzés, de károsodást okozott már a kislány vállaiban és hátán is.

Az orvosok közölték a szülőkkel, az egyetlen remény a Tessa túlélésére az, ha amputálják a bal lábát. A műtétet végrehajtották, de koránt sem biztos, hogy ez elég lesz. Tessa a jelenleg az életéért küzd. A szülei internetes adománygyűjtésbe kezdtek, hogy fizetni tudják a tetemes kórházi számlákat, és majd a kislány felépülését. Három nap alatt közel tizennégy és félezer dollárt gyűjtöttek össze a százezer dolláros célból.

(abc News)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.