Élet-Stílus

Egy szál petárdával robbantotta fel a fél utcát egy 8 éves lány

24.hu
24.hu

2017. 02. 01. 15:51

Korábban a témában:

Csonttörésekkel és súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba három embert egy kínai városában, miután egy 8 éves lány petárdát dobott egy pöcegödörbe, ami felrobbantotta az egész tartályt – jelentette a kínai sajtó. A detonáció erejére jellemző, hogy utána a fél utcát hatalmas betontörmelékek borították be, amik teljesen eltemették az áldozatokat.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a kislány annak ellenére dobta be a petárdát az emésztőgödörbe, hogy az azt lezáró fedélre a hatóságok egy pontosan ezt tiltó figyelmeztető feliratot helyeztek el.

A robbanást térfigyelő kamera rögzítette. A helyi sajtó beszámolói szerint a felvételen látható, ahogy a kislány bedobja a petárdát, majd szinte azonnal fel is robban az egész gödör. A felvételt nem hozták nyilvánosságra.

A kislányt a fején találta el egy elrepülő betondarab, míg húsz év körüli nővérét és egy másik, szintén 20 éves női rokonát eltemette a törmelék. A kislányt egyik férfi rokona vitte kórházba, aki csak akkor értesült arról, hogy két másik sérültje is van az esetnek, amikor őket is bevitték. A két idősebb nő csonttöréseket szenvedett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.