Élet-Stílus

Nemet mondott a műtétre az óriáspéniszű ember

Trumpnál is nagyobb kuki készül Amerikába.

Roberto Esquivel Cabrera bizarr életének fordulatairól már mi is többször beszámoltunk, ő az az úriember, aki homlokon tudja ütni magát a péniszével, hiszen a világ leghatalmasabb szerszámának tulajdonosa.

A legfrissebb hír Robertóról, hogy az orvosok tanácsa ellenére úgy döntött, nem vág bele a péniszkisebbítő műtétbe, pedig a beavatkozás költségét egy pornóipari cég fedezte volna. Az 54 éves mexikói férfi ugyanis még mindig büszke arra, hogy ő rendelkezik a legnagyobb cerkával (bár talán jelen esetben nem ez a legjobb szó), és inkább a hírnevet választja a szex helyett – még akkor is, ha a Guinness Rekordok könyvébe (egyelőre?) nem kerül be a 48 centiméteres és 0,91 kilogrammos méreteivel.

Az orvosok gyanúja szerint Roberto annak köszönheti őrületes péniszméretét, hogy tinédzserkora óta – különböző súlyokat ráaggatva – nyújtotta a kukiját.

Cabrera – bár extrája miatt nem tud szexuális életet élni – még bízik abban, hogy lesz olyan nő, aki elfogadja őt így (eddig életében kétszer próbált szeretkezni, először a látvány megfutamította a partnerét, a második esetben túl nagy fájdalmat okozott a méret).

Roberto Mexikóban nem kap munkát, rokkantnak minősítették, így azt tervezi, hogy ismét az Egyesült Államokba költözik, mert ott sokkal több a nő, így nagyobb eséllyel lesz barátnője, és talán a pornóiparban is el tud helyezkedni.

Facebook
Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik