Élet-Stílus

Németország bekeményít: jogosítványhoz kötik a drónozást

dron (drón)
dron (drón)
Németországban megszigorítják a távirányítású légi járművek (drónok) használatának szabályait, a kormány szerdai ülésén elfogadott rendelet alapján a többi között bevezetik a drónvezetői jogosítványt.

A vezetői engedélyt az 5 kilogrammnál nagyobb tömegű drónok reptetéséhez kell kiváltani. A jogosítványt 16 éven felüliek szerezhetik meg, a drónvezetői jártasságot a tartományi közlekedési hatóságnál kell bizonyítani egy vizsgán. Az engedély tíz évig érvényes.

Bevezetik a drónazonosító “rendszámot” is, ez a 250 grammot meghaladó tömegű modellrepülőknél és drónoknál lesz kötelező. A járműn a tulajdonos nevét és lakcímét kell feltüntetni.

További új szabály, hogy az 5 kilogrammnál kisebb tömegű drónokat legfeljebb 100 méteres repülési magasságban szabad használni, és csak úgy, hogy a jármű mindig a vezető látóterében maradjon. Kijelölnek tiltott területeket is, nem szabad reptetni drónt egyebek mellett természetvédelmi területek, rendőrségi vagy mentőszolgálati, tűzoltósági, katasztrófavédelmi műveleti területek és tömegrendezvények felett.

A magánszférát is védik

A kormány a közlekedés biztonságának erősítésével és a polgárok magánszférájának védelmével indokolja a szabályozást, amelyhez a törvényhozás tartományokat képviselő kamarájának, a Bundesratnak is hozzá kell még járulnia.

A légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL) és az ellenzéki Zöldek szigorúbb szabályozást sürgetnek, szerintük a balesetek és káresetek, illetve a közlekedési vétségek feltárásához ki kell alakítani egy központi drónnyilvántartási rendszert.

Németországban becslések szerint több mint 400 ezer drón van magántulajdonban, számuk 2020-ra elérheti az 1,1 milliót. A német repülésbiztonsági hatóság (DFS) kimutatása szerint tavaly 64 alkalommal tettek bejelentést pilóták arról, hogy veszélyes közelségben észleltek drónt, ami csaknem ötszörös növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik