Élet-Stílus

Hivatalos: Most éppen menő a szandál zoknival

Július 11-14 között rendezték meg a 2017-es tavaszi-nyári férfidivathetet New Yorkban, ahol a jövő évi trendek között egy elég megosztó is helyett kapott: több tervező is felvonultatott szandál-zoknis modelleket. Bár mindenki azt hord, amiben jól érzi magát, ez a történés valószínűleg elég nagy hatással lesz a közízlésre - pár év csúszással a magyarra is.

A vörös hajúak ne hordjanak pirosat, a szőkék ne viseljenek sárgát, a férfiak kerüljék a rózsaszínt, és ne vegyünk fel több mintás darabot egyszerre – csupán néhány a “divatszabályok” közül, amik bár régóta léteznek, a miértjükre senki nem tudja a választ. Ezeket a tabukat járta körül tavaly szeptemberben a H&M is a Close the Loop videójában, és most egy hasonló, eddig ciki volt, de most már menő kategóriába tartozó jelenségről számolhatunk be nektek, ez pedig a szandál zoknival.

Mi eddig sem nagyon tudtuk hova tenni a tiltást, már csak azért sem, mert bőven akadnak olyanok, akiknek mondjuk valamilyen körömbetegségük van, amit nem szívesen mutogatnának, a cipőben viszont megizzad a lábuk. Úgy tűnik, a divat is felfigyelt erre: a pár nappal ezelőtti New York-i divathéten több tervező is olyan modelleket küldött kifutóra, akikre zoknival együtt adták fel az említett lábbelit.

Természetesen mint mindig, itt is az összképtől függ a végeredmény, illetve hogy mit mivel párosítunk. Az amerikai divathéten főleg a sportosabb fazonok kerültek előtérbe: több dizájner a sportcipő-kollekciójában rejtette el az ominózus darabokat. Az sem volt ritka, hogy a zoknik vastag, kötött anyagból készültek – igaz, itt már felmerül, hogy mikor is érdemes ezeket viselni, de valószínűleg a hűvösebb nyári estékre szánták őket.

Talán nem tűnne ez a trend annyira túlhajtottnak, ha nem viselte volna fél Milánó már idén is

– írta Tim Blanks a Vogue oldalán arra utalva, hogy Miuccia Pradának köszönhetően már a 2016-os tavaszi-nyári szezonban is az emberek arcába tolták ezt a kombinációt. Amit egyébként ugly cool-nak, azaz egyszerre csúnyának és menőnek tartottak. Ashley és Mary-Kate Olsen pedig már sokkal korábban, évekkel ezelőtt kipróbálták, Japánban és Koreában pedig főleg Birkenstock papucsokkal hordják a divatszerető nők a zoknikat évek óta.

Adventures with my best friend. 🍭 🌤🎈

Marta (@mrtasana) által közzétett fénykép, 2016. Júl 6., 04:04 PDT


Hogy mi a titok? Talán annyi, hogy az egész összeállításunk divatosnak tűnjön, és akkor nem úgy festünk, mint egy nyaraló apuka. Mondjuk az is biztos, hogy

az sem teljesen normális, ha valaki csak azért hord valamit, mert trendi, és azért nem, mert nem az.

(Via Quartz, fejlécképünk pedig a @stampdla Instagram-felhasználótól van.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik