Apró, tölcsérszerű, zárt pályákon (=Wall of Death) hajmeresztő szögben motorozó kaszkadőrökből ma sincs hiány, de az ilyen pályákon a két világháború közt sokkal veszélyesebb dolgok történtek – motorok helyett autókkal száguldottak, melynek anyósülésén, vagy oldalára szerelt fémkereten oroszlánok üldögéltek.
A szokás gyökerei sajnos nem ismertek, de a húszas-harmincas évek fordulóján már feltűntek hasonló, vakmerő emberek, így Burt Ward (nem összetévesztendő az eredeti Batman sorozatban Robint alakító Burt Warddal), aki a Popular Mechanics 1930. augusztusában megjelent száma szerint óránként közel 130 kilométeres sebességgel hajtott, oldalán egy apró oroszlánkölyökkel. A cikk arról is beszámol, hogy “a lenyűgöző trükk legnehezebb eleme az volt, hogy az állat egész végig nyugodt maradjon, hiszen egy apró mozgás is mindkét utas halálát okozhatja.”
Egy hónappal később a Modern Mechanics is megemlékezett róla – ebből megtudhatjuk, hogy Ward bizony egy prominens San Francisco-i sportember, az apró kölyök pedig mindössze öt hónapos.
A következő években elszaporodtak a hasonló előadások, Ward pedig hamar kiszállt a játékból, átadva a helyét annak a veszélyt nem ismerő nőnek, aki minden korábbinál látványosabbá tette a köröket:
Kemp legtöbbször a már kifejlett hímként elfogott, és az Egyesült Államokba szállított óriási Szultánnal körözött az apró pályán.
Bátyja, Walter B. Kemp kapitány az első világháborúban a harctéren kötött közelebbi ismeretséget a veszélyes száguldással, majd hazatérve Hollywoodban dolgozott az egész estés némafilmek veszélyes motoros, vagy repülőgépes jelenetein, így számtalanszor vezetett szakadékba, tört át égő falakat, vagy egyensúlyozott egy levegőbe emelkedett gépen.
Néhány évvel később Marjorie is elkezdett érdeklődni a veszélyes száguldás iránt, így a nő a legjobbtól tanult. Tehetségét filmek helyett azonban az oroszlánokkal való száguldásban kamatoztatta.
Egy apró lap, a The St. Maurice Valley Chronicle így írt róla 1935-ben:
Kempék mellett több másik család is büszkélkedhetett saját oroszlános showműsorral, így például a Hawthorne-ok, a Pelaquin-ok, vagy épp a Purtle-k:
Az állatok természetesen annyira nem élvezték a zajos autók közelében tartózkodást, sőt, a legtöbb esetben jól látszott rajtuk a félelem.
Ezt persze a közönség is tökéletesen átlátta, így nem ritkán ki is nevették, vagy gúnyolták szerencsétlen állatot.
Ezek elkerülése érdekében az anyósülés helyett oldalkocsikba ültették az állatokat, bár ez sem segített túl sokat a gyors mozgást és hangos zúgást egyaránt gyűlölő nagymacskák hangulatán.
Marjorie Kempet például legalább négy alkalommal harapták meg, sőt, a legutolsó alkalomnál úgy tűnt, hogy a nő egyik karját is amputálni kell majd. Erre végül nem került sor, de Kemp több, mint egy éven át nem tudta használni a kezét.
Az Amerika-szerte elszaporodott, oroszlánnal megtett Wall of Death-körök közül nem mindegyik végződött jól: 1938-ban a New Jersey-i Wildwood Motordrome hétéves oroszlánja például sikeresen megszökött, és két óra alatt bejárta a környéket, ahol rátámadt egy autójába épp beszállni készülő japán emigránsra. A férfi nem élte túl a találkozást.
A szokás végül egészen a hatvanas évek derekáig fennmaradt, a Wall of Death-kultúra pedig ma is világszerte virágzik – Indiában például kisautókkal és motorokkal egyaránt:
