Élet-Stílus

Kínában orvosokkal és betegekkel együtt kezdtek el ledózerolni egy kórházat

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 01. 13. 11:19

A tartomány vezetése a kórház előtt futó utat akarta szélesíteni.

A Honan tartományban fekvő Csengcsou négyes számú egyetemi kórházában január 7-ének reggelén az orvosok és betegek furcsa zajra lettek figyelmesek, az ablakon kinézve pedig egy, a kórház utca felőli frontját bontó bulldózert láttak.

A helyi vezetés állítólag már hónapokkal korábban értesítette a kórházat, hogy az lebontja és áthelyezi CT-vizsgálóit és halottasházát, aminek helyén a kiszélesített út egy újabb sávja fut majd. A kórház azóta sem válaszolt a megkeresésekre, de nem kizárt, hogy egyáltalán nem tudott a kérésről.

Ez persze nem érdekelte a vezetést, így csütörtök reggel megérkeztek a bulldózerek, melynek kezelői úgy tudták, hogy az épületek üresek, és semmi esély arra, hogy valakinek sérülést okoznak.

Az első kidöntött fal azonnal egy olyan kórteremé volt, ahol legyengült betegek tartózkodtak, de szerencsére egyetlen beteg, vagy orvos sem sérült meg súlyosan. A halottasházban hat testet őriztek, melyek a törmelék alá kerültek.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, hogy kiderítse, félreértés, a tájékoztatás hiánya, vagy a tartomány és a kórház közti vita elmérgesedése volt-e a hirtelen bontás oka.

A teljes kár 20 millió jüanra (885 millió forint) tehető.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

silhouette of man golfer with golf club at sunset
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.