Élet-Stílus

Kínában megeszik a kutyákat, azért itt, nálunk a láncon csak jobb, nem?

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2016. 01. 12. 18:00

Korábban a témában:

Kutyás vagyok. Már azelőtt kutyás voltam, hogy lett volna kutyám. Mindig kutyás voltam és mindig kutyás maradok.

Kutyásságom életforma, mondhatnám divatosan megfogalmazva. Nem azt jelenti tehát, hogy a Facebookon aranyos kiskutyás képeket osztok meg és gazdikat keresek szerencsétlen keverék kutyáknak, akiket egy zsákban találtam az árok partján, hanem azt, hogy együtt élek egy kutyával.

Megosztom vele az otthonomat. Gondoskodom róla. Az ő igényei szerint és nem az én kétlábú elképzeléseim szerint. Etetem, itatom, viszem sétálni és szó nélkül hagyom a szitáló esőben tett megjegyzéseket: nézd ezt a hülyét, menne ilyenkor egy kutya kedvéért, akinek hat anyja van! Meg sem hallom, érteni se akarom, nemkutyásokkal ugyan miért foglalkoznék? Megyek. Mentem akkor is, amikor a másodikról kellett, mentem akkor is, amikor a negyedikről, mentem a tanyáról és megyek most, a kertes házból is.

Mentem két-három héttel ezelőtt is. Jó másfél kilométert. Le a Kék-túra vonaláról át a falun. A gyomrom összeszorult, az idegeim feszültek, minden pillanatban azt vártam, mikor és főleg melyik tör ki a szedett-vedett, összetákolt kapukon, kerítéseken. Rövid pórázon vezettem a kutyám, aki idegesen kapkodta a fejét, mögöttem a férjem, hátán a túrahordozóban a gyerekünk. Az utca zengett az agresszív csaholástól, a kerítések döngtek, némelyik kutyának az eszelős sikoltozáshoz hasonló, hisztérikus hangja tépte a dobhártyánkat. A kislányom az ijedtségtől némán kapaszkodott az apjába. Számoltam, mennyi még az autóig.

Közben figyeltem. Találgattam, hogy a félőrülten ugató, a kapu előtt pörgő-forgó, idegbeteg középtermetű keverék, vagy a kapu mellé kutyaólnak ledobott olajoshordó mellől morgó, két méteres láncot rángató félbulldog-negyedpitbull tör ki és ront ránk előbb, és kínomban röhögtem, miközben azt latolgattam, nagyobb-e az esélyünk a menekülésre, ha a kellő pillanatban majd felkapom Pötyikutyát és futok vele olyan gyorsan, ahogyan csak tudok. Túrabakancsban.

Nem gondolkodtam azon, miért.

Ahogy nem gondolkodtam azon sem, miért van a zsebkendőnyi, füvet, nárciszt sosem látott kertben négy nagytestű kutya, akik közül kettő a drótkerítésen levő lyukat rágta szakadatlan, én meg hat hónapos terhesen kövekkel a táskámban és a kezemben mentem mellettük reggel, este, és minden nap úgy indultam el otthonról, vajon ma lesz-e kész a lyuk. Nem gondolkodom azon, miért kell kutya a házhoz, amikor azt látom, reggel hatkor elindul a gazdi, este kilenckor jön haza. Nem gondolkodom, mit kell őrizni abban a kőporos Kádár-kockában, amit gondozatlan, elhanyagolt, ám agresszív farkasölő óv.

Nem is kérdezek. Nem kérdezem meg, hogy miért lehet alanyi jogon kutyája minden hülyének. Nem kérdezem meg, mikor viszi sétálni a lebetonozott, tizenkét négyzetméteres udvarból, ahol sem árnyék, sem kitett tál víz. Nem kérdezem meg, miért hagyja nyitva a kaput, ha szabadon tartja, és miért gondolja, hogy elég ha kióbégat, ne féljen, jöjjenek csak, nem bánt! Nem kérdezem meg, minek kell az ötvenhat négyzetméteres hetedik emeletibe vizsla, miért kell a tizenhat éves negyven kilós hülyegyereknek pitbull, és a berakott hajú néni Prüntyőkéjét miért nem lehet alapszinten szocializálni, igen, azt a tizenhat dekás kis édibédit, aki hátulról támad a kutyámnak és csak azért nem söpröm le nagyobb lendülettel, mert nem élné túl.

Kutyás vagyok, nem szakember, ezért én nem találgatok, mit is jelenthet az, 2016. január 1-jétől tilos kutyát láncon tartani. Nem is próbálom találgatni, ez hány méteres láncot (láncocskát) és hány fertályórát jelenthet naponta. Mert tudom, hogy kell, hogy szokás kutyát láncon tartani. Kutyás vagyok, nem törvényhozó, ezért le tudok írni néhány értelmes mondatot, ami mindenki számára világos és nem lehet egy kicsit így is, egy kicsit úgy is érteni. Kutyás vagyok, nem aktakukac, így tudom, hogy a százötvenezres bírság, illetve ami akár ekkora is lehet, nem visszatartó erő, ráadásul behajthatatlan követelés lesz. Ha lesz.

Fotó: 123rf

Kutyás vagyok és kinevetem, aki azt hiszi, most majd elengedik a kutyákat a tanyákról, ahol a városiak és főleg egyes szakemberek szerint egyébként a pitbull az új zsemleszínű, fineszes, jó patkányozó tacsikutya. Mert pitbull több van a fent említett negyvenkilós panellakó hülyegyerekeknél, mint a tanyasiaknál, ráadásul minek egy tanyára pitbull, ha be akarnak menni, úgyis a kutyát teszik el először láb alól, és tudják azt is, hogyan kell. Azt már nem is mondom, hogy a tanyára nem idegen szokott bemenni, de ezt majd máskor megbeszéljük.

2016. január 1-jétől Magyarországon tilos kutyát láncon tartani. Na és?

Ennyit ér ez a törvény is. Van még néhány ilyen jogszabály. Aztán ott vannak a gumik, a saláták meg az eleve betarthatatlanok és a röhejesek. Aztán vannak a családtagokra és cimborákra szabottak. Van néhány dísznek, amiket még olyanok csináltak, akik értettek ehhöz a mesterséghez, azok közül őrzök néhányat a polcon, emlékbe.

2016. január 1-jétől Magyarországon tilos kutyát láncon tartani. Hülyéknek panelben vadászkutyát, tíz négyzetméteres, lebetonozott udvarban munkakutyát, nappal csirkehálós boxban tartott, éjszakára szabadon engedett pitbullt, tarthat bárki. Senki nem ellenőrzi, volt-e az állat valaha oltva, látta-e már életében állatorvos, az állat hogy él, él-e. Láncon tartani tilos, minden mást lehet. Autó után kötni és vonszolni, amíg meg nem döglik, kiverni a fél szemét, éheztetni, ott hagyni kikötve az erdőben, rugdosni, petárdákat dobálni rá, míg bele nem őrül, azt lehet.

Kínában megeszik őket, azért itt, nálunk a láncon csak jobb, nem? Hát, életnek nem élet, de azért csak jobb, nem?

Kommentek

Arra ért vissza autójához, hogy 15 centis jégpáncél borítja
Dart board on a brick wall with dramatic lightingItt az év két legbetegebb kutyás videója, pedig még csak 12-e van