Élet-Stílus

Második karácsonyát ünnepli a fél aggyal született kisfiú

Mikor megszületett, egyetlen napot jósoltak neki az orvosok. Most a második karácsonyára készül.

Mikor kiderült, hogy születendő gyermekük súlyos rendellenességgel fejlődik, az orvosok az abortuszt javasolták a szülőknek. Nemet mondtak. Britanny és Brandon Buell most azt mondják, azért, mert esélyt szerettek volna adni gyermeküknek, akiről a várandósság közepén tudták meg, hogy súlyos rendellenességgel fejlődik. Britanny öt hónapos terhes volt, mikor egy vizsgálat során az orvosuk megállapította, születendő gyermekük anenkefáliában szenved, egy genetikai rendellenességben, aminek következtében a baba koponyájának és agyának jelentős része hiányzik.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

A szülők azt mondják, életük legnehezebb döntését hozták meg, mikor elutasították az orvosok által javasolt abortuszt, de az idő végül őket igazolta és úgy érzik, jól döntöttek. A kis Jaxon tavaly szeptemberben jött világra császármetszéssel: és bár az orvosok arra készítették a szülőket, hogy fiuk maximum egy napot él majd, a jóslatuk nem igazolódott be. Sőt!

Jaxon néhány hónapja ünnepelte első szülinapját és most a második karácsonyára készül.

Édesapja, aki szeptember végén hosszú bejegyzésben tette helyre azokat, akik szerint kínzás életben tartani ezt a gyermeket, azt mondja, Jaxon szépen fejlődik: minden kétséget kizáróan hall és lát is, néhány szót beszél, tanul járni és próbál magától enni is. Boldog gyerek.

Facebook-oldalán, melyet Jaxon édesapja azért hozott létre, hogy ismerőseik és távoli barátaik is nyomon követhessék a kisfiú fejlődését, legutóbb egy olyan képet tettek közzé, ahol Jaxon a Mikulással pózol, íme:

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik