Élet-Stílus

Egy hétig őrizte bajba jutott társát a hűséges kutya

A gazdi már biztos volt benne, hogy sosem látja viszont kedvenceit. Szerencsére tévedett.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a két Vashon Island-i kutya, Phoebe és Tillie elcsavargott otthonról. A két kis csavargó már évek óta rótta a városhoz közeli erdőket együtt, de eddig még minden ilyen kirándulásukról haza is tértek. De nem most. Mikor gazdájuknak feltűnt, hogy a kutyák hiányoznak, azonnal értesítette az állatvédőket, akik keresni kezdték az idős bassethoundot és legjobb barátját, egy vöröses szetterkeveréket.

Napokig nem volt eredmény. Semmilyen. A kutyák gazdái pedig szép lassan kezdték elveszíteni a reményt, hogy épségben viszontlátják majd Phoebet és Tilliet. Ám mielőtt teljesen lemondtak volna kedvenceikről, telefont kaptak az állatvédőktől.

„Miután kaptunk egy bejelentést, hogy az erdő szélén valaki vöröses kutyát látott, azonnal a helyszínre siettünk és értesítettük a kutyák gazdáit is” – mesélte a KING-TV-nek a Vashon Island állatvédő szervezet szóvivője, Amy Carey. A fiatal nő hozzátette, bár tűt kerestek a szénakazalban, remélték, hogy legalább az egyik kutyának sikerült a nyomára akadniuk.

„Végül egész mélyen a fák között találtunk Tilliere, aki mozdulatlanul ült egy kisebb ciszterna partján. Először azt gondoltuk, elvesztett barátját gyászolja így” – mondja Amy, majd hozzátette, szerencsére nem volt igazuk. „Tillie nem gyászolt, csak vigyázott pórul járt barátjára, aki képtelen volt kimászni a ciszternából, ahova esett.”

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

Az állatvédők a két kutyáról képet készítettek, ami – mióta feltöltötték a Facebook-oldalukra-, vírusszerűen terjed. Eddig több mint nyolcezren lájkolták és háromezren osztották meg.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik