Élet-Stílus

Abortuszt hajtott végre, 13 éves lánya fenyegetése miatt

A negyvenes éveiben járó nő hosszú ideje próbálkozott a teherbe eséssel, de elvetette magzatát, tinédzser lánya tiltakozása miatt.

A kínai Wuhan városában élő nő és férje tavaly döntött úgy, hogy egy második gyermeket vállalnak, miután a kínai kormány enyhített egykepolitikáján, és engedélyezte a 2. gyermek születését olyan házaspároknak, ahol az egyik fél egyedüli gyermek volt. Tervüket közölték 13 éves lányukkal is, aki azonban az öröm helyett, hogy lesz egy testvére, teljesen kikészült a gondolattól, hogy már nem csak ő lesz a szülői figyelem középpontjában – jelentette a kínai sajtó

A tinédzser – akit az anyuka az esetről beszámoló kínai lapnak nyilatkozva „akaratos, elkényeztetett hercegnőként” jellemzett – azzal kezdte el fenyegetni szüleit, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, ha anyja egy második gyereknek is életet ad. Az anya elmondása szerint lánya rendkívül indulatosan reagált a lehetőségre, hogy nem ő lesz az egyetlen kicsi gyermekük, és dühében többször is szétverte a szobáját. Azzal is fenyegetőzött, hogy elszökik otthonról, és otthagyja iskoláját.

A szülők a beszámolók szerint eleinte nem nagyon vették komolyan lányuk szavait, de miután vágásnyomokat vettek észre a gyermekük karján, aggódni kezdtek, hogy tényleg beváltja fenyegetését és megöli magát. Miután nagyon féltek attól, hogy elveszítik elsőszülött gyermeküket, a nő a férje társaságában az előző héten elment egy helyi kórházba, hogy abortuszt hajtsanak végre. A nő a terhesség 13. hetében volt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik