Élet-Stílus

Az „alvó szépség”, aki betegsége miatt hetekig csak aludni tud

Sokan vagyunk, akik sok mindent megadnánk, hogy pár órával többet tudjunk aludni, de egy ritka betegségben szenvedő húszéves brit nő pont az ellenkezőjére vágyik.

„Csipkerózsika szindróma”. Bár a név alapján tündérmesékre lehet asszociálni, Beth Goodier számára az élet minden, csak nem mesés. „Semmi szépség, semmi romantika nincsen benne, egyszerűen szörnyű” – jellemezte a hivatalosan Kleine-Levin Szindrómának (KLS) nevezett betegségét a BBC-nek nyilatkozó nő, aki egyike a Nagy-Britanniában nagyjából negyven, a világon pedig mindössze alig ezer KLS-es embernek.

A betegség miatt bizonyos időközönként – általában öthetente – Goodier akár három héten át is egyszerűen képtelen ébren maradni. Ilyenkor átlagosan 18 órán át alszik, de van, hogy akár 22 órán át nyomja az ágyat, és igazán abban a pár órában sincsen teljesen ébren, amikor felkel az ágyból. Ilyenkor állandó felügyeletre van szüksége, mert nem tudja megkülönböztetni a valóságot az álomtól, és emlékei sincsenek ezekről az „ébrenlétekről”.


Beth Goodier – heteken át akár napi 22 órán át csak aludni tud rendkívül ritka betegsége miatt
Fotó:BBC 

„Olyan, mintha a fél életem eltűnt volna” – jellemezte helyzetét Goodier, akinél 16 éves korában jelentkezett a betegség, amire jelenleg nincsen gyógymód. Azt sem tudni, hogy mi okozza annak kialakulását, és olyan ritka, hogy sok orvos nem is tudja felismerni, így gyakran más alvászavarként, vagy depresszióként diagnosztizálják. A KLS általában kamaszkorban jelentkezik, főleg fiúkat érint, és pár év – átlagosan 13 év – alatt magától elmúlik.

Ugyanakkor pont olyan időszakban teszi tönkre az emberek életét, amikor a leginkább aktívabbak lennének. Goodier a betegsége miatt nem tudott egyetemre menni, és elköltözni sem tudott otthonról, pedig már készen állna rá, de a KLS miatt anyja ellátására szorul, amikor az alvási ciklusban tart betegsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik