Élet-Stílus

25 évesen rákos lett a szoláriumtól

Nyolc éve hetente 20 percet a gépben töltött.

„Tudtam, hogy a szoláriumozásnak vannak kockázatai, de arra gondolni se mertem, hogy ekkora” – kezdi a 25 éves Leanne Atherton, aki most arra vár, hogy az orvosok végre megnyugtató hírekkel szolgáljanak az állapotáról. Néhány hónapja ugyanis melanómát diagnosztizáltak nála, és egyelőre abban sem biztosak, hogy a daganat nem adott áttétet.


Ma már inkább csak sápadt lenne
Forrás: The Daily Mail

A fiatal lány 17 évesen járt először szoláriumban a sápadt bőre miatt, azóta pedig mint mondja, szinte függővé vált a mesterséges barnulástól. „Ahogy feltűnt, hogy halványodik a színem, már foglaltam is az új időpontot. Volt olyan, hogy megvettem egy 42 percre szóló bérletet, amit egy hónap alatt kellett elhasználnom: elhasználtam, mert képtelen voltam elviselni, hogy ilyen fehér a bőröm” – tette hozzá.

Leanne tisztában volt azzal, hogy a fehér bőrének nem tesz jót a rendszeres szolárium, ám arra álmában sem gondolt volna, hogy ekkora árat fizet hiúságáért. Ma már leginkább azt kívánom, bárcsak valaki leültetett volna, hogy elmagyarázza, milyen nagy kockázatot vállalok. A bizonytalansággal és a tudattal összehasonlítva, hogy súlyos beteg vagyok, a sápadtság semmiségnek tűnik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik