Élet-Stílus

Születésnapos farmer

Munkaruhának szánták, végül az egész világot meghódító divatcikk lett.

Ki hinné, hogy az örökké divatos Levi’s farmer már 138 éves? Pedig így van. Levi Strauss, bajor emigráns és üzlettársa Jacob Davis 1873. május 20-án mutatta be az első farmernadrágokat, melyeket kifejezetten a gyári dolgozóknak készítettek. A nadrágoknak akkor több különlegessége volt, mint a strapabíró pamutszövet, vagy a szegecsekkel megerősített zsebek. További nagy előnyük volt, hogy a dolgozóknak visszaadta a mozgás szabadságát.

Az eredetileg férfiaknak szánt munkaruhát később egyre több nő húzta magára előszeretettel, így néhány évvel az első bemutatót követően a Levi’s végre előrukkolt az első nőknek szánt vonallal. Az 50-es években már divatcikknek számított, a fiatalok ebben lázadtak a hagyományos öltözködési szokások ellen, később a rock jelképe, majd általánosan elfogadott ruhadarab lett.

Ma már megkerülhetetlen, a legnagyobb divattervezők sem merik kihagyni kollekciójukból, sőt, egy friss felmérés szerint, a jó farmer a nőknek olykor még a szexnél is nagyobb élvezetet jelent. Passzoló farmert találni ugyanis nem könnyű feladat, kedvezményesen hozzájutni pedig ennél is nehezebb: nem csoda, hogy a People StyleWatch 18 és 20 év közötti megkérdezettei – ha választaniuk kell szex és farmer között – többségében a farmer mellett voksoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik