Tudomány

Már 1655-ben is hordtak farmert?

A mostani felfedezés a farmer egész történetét megkérdőjelezi.

A kék farmer mestereként emlegetett XVII. századi észak-olaszországi művész festményein szinte vezérmotívumként tűnik fel a jól ismert indigókék anyag, amely néha széthasítva, olykor egy parasztasszony szoknyájaként vagy éppen egy kolduslegény kabátjaként bukkan fel a képeken.

Az alkotásokat ezen a héten mutatták be egy kiállításon Párizsban.

A festmények egyéb részletei – például a varró anyát ábrázoló alkotáson látható összecsomózott fejkendő – a jelenetek helyszínét illetően is segítettek eligazodni a szakértőknek, akik a szóban forgó műveket az észak-olaszországi Velence térségébe helyezték.

HONNAN JÖTT A FARMER, JEANS, DENIM?

A történészek sokáig két lehetséges származási helyet tulajdonítottak a farmernak.

Az egyik a Franciaország déli részén fekvő Nimes városában készült strapabíró anyag – “de Nimes“, vagyis denim – volt.

A másik az olaszországi Genovából érkező pamutkülönlegesség volt. A város francia elnevezéséből, a Genesből lett az angolban Jeans, azaz – már kisbetűvel – sávolykötésű pamutszövet, illetve farmernadrág, farmerruha.

A felsőbb osztályok felcicomázott darabjaival ellentétben a parasztok rongyosra hordták kedvenc farmerjaikat, így azoknak semmilyen történelmi lábnyomuk nem maradt a jelenkor számára.

Mostanáig mindössze néhány töredékes feljegyzés állt rendelkezésre azokról az olcsó anyagszállítmányokról, amelyek Genovából érkeztek Európa északi városaiba – elsősorban Nagy-Britanniába – még a 17. század közepén.

Egy korabeli brit szabó elbeszélése szerint az általa használt anyagok Genovából, a farmer szülőhazájából érkeztek. Ezek a festmények pedig újabb bizonyítékot szolgáltatnak a történelmi valóság egy rég elfeledett igazságáról.

A képeknél használt kék színárnyalat a kurátorok szerint pontosan megegyezik azzal az indigókékkel, amelyet a mai farmerek befestéséhez használnak.

Évszázadokkal az olasz festő munkáinak megszületése után Francois és Marithe Girbaud szerzett óriási hírnevet magának a hip-hop, a koptatott és a rugalmas stílust magába foglaló modern farmerek megálmodóiként. Mára főleg Amerikával és az 1950-es 1960-as évekkel azonosítják a farmer viselését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik