A Brazíliában született, 75-szörös portugál válogatott középpályás a Fluminense alkalmazottjaként, 13 év után szagolhatott bele ismét a brazil bajnokság légkörébe.
Deco a Corinthians játékosaként mindössze két bajnokit játszott az anyaföldön, mielőtt Európába igazolt. 1997-ben a Benfica csábította az öreg kontinensre, majd kölcsönadta Alvercának és a Salgueirosnak. Később a Porto, a Barcelona és a Chelsea következett a sorban, s mind a három sztárklubbal bajnok lett – összesen hatszor -, előbbi kettővel pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte, ráadásul a Portóval UEFA-kupa-győztes is lett.
Nyáron intett búcsút a Chelsea-nek, egyszersmind Európának, és augusztus 6-án kétéves szerződést kötött a jelenlegi listavezető Fluminensével, amelynek egy fillért sem kellet érte fizetnie. A válogatottsággal a vb után leszámoló Deco vasárnap, a Vasco da Gamma elleni, 2-2-es döntetlennel zárult derbin mutatkozott be a riói csapatban.
A 75. percben, csereként lépett pályára 80 ezer néző előtt a legendás Maracanában, és kis híján hőssé vált. A 87. percben a lábában volt a győztes gól, de a kapu fölé lőtt.