Az új kormány kulturális államtitkára május végén jelentette be, hogy programjának egyik fontos elemeként elindítja a Julianus Barát Programot. „Egy néhány fős genetikai kutatócsoportnak föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került” – vázolta az elképzeléseit Szőcs Géza.
Később az Indexnek adott interjújában az említett vélt vagy valós kapcsolatra utalva a kazah, kirgiz, üzbég, türkmén világot nevezte meg a költő–államtitkár, és hozzátette, maga is kíváncsi, „hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját”. Azt is elismerte, hogy egy ilyen kutatás lebonyolítása inkább az Akadémia feladata volna. „Ám a kulturális diskurzusokban jelennek meg folyamatosan a délibábos viták, a sületlenségek. A kevésbé képzett emberek fantáziáját ez megragadja, és végső fokon a nemzeti identitásukban okoz zavart.”
Habsburg-összeesküvés
Ez utóbbi kitétellel egyet lehet érteni, mára egész iparág és ideológiai katyvasz alakult ki a magyar őstörténeti magyarázatok körül. Állítólag a finnugor elméletet a Habsburgok erőltették a magyarokra, hogy letörjék a nemzeti büszkeségünket a kevésbé előkelő ősök miatt. Ezt leginkább egy Trefort Ágoston kultuszminiszter-idézettel szokták bizonyítani, amiben „a külső tekintély szempontjából előnyösebb finn-ugor származás princípiumáról” beszél. Az idézet eredete ugyanakkor homályba vész, ezért hitelességét sokan megkérdőjelezik.
Valóban jó lenne a tudománytalan, politikailag átitatott diskurzust visszaterelni a tudomány vágányára, de kétséges, hogy a Szőcs-program erre alkalmas. A Nyelv és tudomány című szakfolyóirat például arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar nyelv finnugor származása semmilyen szinten nem jelent genetikai kapcsolatot más finnugor népekkel. „Ezért nem is lehet genetikai módszerekkel fölülvizsgálni.” A szaklap azért hozzáteszi, ha erre nem is jó, egyéb tudományos vonatkozásban azért hozhat értékes eredményeket a Julianus Barát Program.
Európai jelleg
A magyar őstörténet genetikai vizsgálata ráadásul nem új keletű kezdeményezés. Az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézete és az MTA Régészeti Intézete 2000-2008 között végzett egy – 10. századi magyarországi emberi és állatcsontok genetikai jellegzetességeit, illetve mai magyarországi és erdélyi emberi DNS-mintákra alapuló –etnogenetikai kutatást. Ennek eredményeit a Magyar Tudomány 2008. októberi számában publikálták is, továbbá a Millenárison is közzétették egy kiállításon.
Mint a Raskó István genetikus által vezetett kutatásból kiderült, a honfoglalás kori sírokban nyugvóknál nagyon jelentékeny ugyan az ázsiai eredetű anyai öröklődés, a csontokban nagyon lényeges európai elemeket is találtak. Ez azt támasztja alá, hogy a honfoglaló törzsek vándorlásuk során szláv és török népekkel keveredtek.
A mai magyar és székely népesség esetében mindössze 5 százalékos ázsiai eredetű vérvonalat tudtak kimutatni, a többi pedig európai, balkáni eredetű volt. Tehát a klasszikus honfoglalók által behozott anyai vérvonal gyakorlatilag felhígult az itt élők genetikai állományával. A kutatást vezető genetikus szerint ez alátámasztja azt is, hogy viszonylag kevés számú honfoglaló érkezett a Kárpát-medencébe.
Az európai jelleg egyébként összhangban van a történeti embertan területén nyert megfigyelésekkel is. Lipták Pálnak köszönhetően „közel fél évszázada tudjuk, hogy a 10. századi embercsontoknak csak 16,7százaléka tartozik a mongolid és az europo-mongolid rasszhoz” – olvasható a kutatási beszámolóban.
Drága lenne
A Julianus Barát Programmal kapcsolatban Raskó István az fn.hu kérdésére azt hangsúlyozta: „Nem biztos, hogy most ez volna a legfontosabb program az ország felemelkedése szempontjából. Már csak azért sem, mert Magyarország az utóbbi időben a GDP mindössze 1 százalékát költi kutatás-fejlesztésre, éppen felét, mint ez EU-átlag. Egy ilyen nagyszabású vizsgálat ugyanakkor nagyon drága lenne és kétséges eredményeket hozna.”
Ha mégis megvalósulna a program – tette hozzá Raskó –, akkor sem a ma élő magyar populációt kellene vizsgálni, hiszen azt már több szempontból megvizsgálták. Mint láttuk, a 2008-ban közzétett kutatási eredmények szerint a mai magyar, illetve székely populáció genetikailag semmiben sem különbözik a többi európai néptől. A finnek is végeztek egy hasonló kutatást saját maguknak, és ők is ugyanerre a következtetésre jutottak. „A mi vizsgálatunk is és a finneké is azt mutatja, hogy a magyarság genetikailag semmiben nem különbözik a székelyek, a románok, a szlovákok, a zsidók, a finnek génállományától, mert ezek mind európai típusú népek” – összegezte az eredményeket a tudós.
A leleteket lehetne vizsgálni
Ha meg tudnánk nézni a kora avarkor, a késő avarkor, a kora árpádkor és a honfoglalás kor csontleleteit, akkor ezek összevetéséből tisztább képet nyerhetnénk a 8-9-10. században a Kárpát-medencében élők genetikai térképéről. „Le tudnánk írni, genetikailag milyen típusú emberek laktak itt. Ez természetesen semmit nem mondana arról, hogy milyen nyelven beszéltek ezek az emberek, azt meg pláne nem tudnánk cáfolni, hogy a magyar egy finnugor nyelv” – erősíti meg a Nyelv és tudomány vélekedését Raskó.
Az is nagyon fontos, hogy nem lehet összekeverni a populációkat, és a népeket, nemzeteket, ahogy azt a tudománytól távol álló lapok rendszeresen megteszik. A magyarság, székelység, románság kulturális, szocializációs, nyelvi kérdés, nem genetikai. Saját tapasztalataira utalva, azt is hangsúlyozza Raskó, hogy egy nagyszabású etnogenetikai vizsgálat adatai csak akkor értelmezhetők, „ha régészek, néprajzosok, genetikusok értelmes kutatómunka eredményeképpen összegzik eredményeiket. Én genetikusként soha nem fogom azt mondani, hogy a finnugor rokonság igaz vagy hamis, a genetikában ugyanis nincsenek finnugor gének.”
Török, tatár, orosz
Ha eltekintenénk attól, hogy milyen drága lenne egy ilyen kutatás, és azt mondanánk, hogy pénz nem számít, akkor sem lehetne kideríteni, hogy mondjuk a kazahok vagy a kirgizek a magyarok legközelebbi rokonai – állítja Raskó. Annyit tudnánk megvizsgálni, hogy miképpen változtak a genetikai összetevők az idők során, és erre melyik történelmi esemény volt nagy hatással.
Feltételezhető, hogy e tekintetben például a tatárjárás nem volt akkora befolyással az itt élők géntérképére, mint a 150 éves török uralom vagy akár a 2. Ukrán Front.
