Élet-Stílus

Folytatódik a Videoton és a Loki versenyfutása

Nem változott a különbség a Debrecen és a Videoton között, miután mindkét csapat döntetlent játszott a labdarúgó Soproni Liga 29. fordulójában.

A második Videoton Elek fejesgóljával már a 4. percben megszerezte a vezetést az Újpest ellen, és a folytatásban is fölényben játszott, uralta a mérkőzést. A szünet után azonban feljavult a vendégcsapat, és egy potyagóllal egyenlített. A hátralévő időben a Videoton hiába próbálkozott, az eredmény már nem változott. A hajrában Mezey Györgyöt, a székesfehérváriak vezetőedzőjét elküldte a kispadról a Szabó bíró.

A Videoton nem bírt az Újpesttel (MTI)

A Videoton nem bírt az Újpesttel (MTI)

A tabellán harmadik Győri ETO FC „kisegítette” Videotont azzal, hogy pontot csent az éllovas Debrecentől, így az utolsó forduló előtt maradt az egypontos a különbség a két csapat között. A szerda esti meccsen a Debrecennek és a Győrnek is akadtak helyzetei, Polekszics és Sztevanovics több nagy védést is bemutatott. Gól ugyan nem született, a piros lap viszont kétszer is villant: előbb debreceni Szakálynak, majd a győri Józsinak.

A 30. fordulóban a Videoton és a DVSC is idegenben szerepel majd, előbbi Győrben, utóbbi pedig Kecskeméten vendégeskedik. Pontegyenlőség esetén oda-visszavágós bajnoki döntő dönt az aranyérem sorsáról.

A mesterhármast elérő Bouguerra vezetésével a Nyíregyháza háromgólos hátrányból állt talpra, és játszott döntetlent a Haladás ellen, ezzel együtt kiesett az élvonalból, miután a Paks 2-1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot. A Paks megőrizte NB I-es tagságát, és a Nyíregyháza pontvesztése nyomán a Vasas ugyancsak fellégezhet, annak ellenére bennmaradt, hogy hazai pályán elbukott a Zalaegerszeggel szemben. Az már korábban eldőlt, hogy a Diósgyőr a másodosztályban kezdi a következő szezont.

Soproni Liga, 29. forduló:
DVSC-TEVA – Győri ETO FC 0-0
Kiállítva: Szakály (74.), ill. Józsi (92.)

Videoton-Újpest FC 1-1 (1-0)
Gól: Elek (4.), ill. Vasziljevics (73.)

Paksi FC-Budapest Honvéd 2-1 (2-0)
Gól: Kiss T. (6.), Böde (45.), ill. Vaccaro (82., 11-esből)

Nyíregyháza Spartacus-Szombathelyi Haladás 3-3 (0-2)
Gól: Bouguerra (66., 71., 81., az elsőt 11-esből), ill. Simon Á. (34.), Simon A. (45.), Molnár (62., 11-esből)

Vasas-ZTE FC 2-3 (1-2)
Gól: Benounes (2., 80., az elsőt 11-esből), ill. Kamber (33.), Pavicevics (44.), Horváth A. (54.)

Kedden játszották:
Ferencváros-Pápa 2-0

Csütörtök:
Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK, 18:00
MTK Budapest – Kecskeméti TE-ERECO, 18:00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik