Élet-Stílus

Kiesett a címvédő Djokovics

Novak Djokovics legyőzte Rafael Nadalt, ezzel együtt búcsúzott a Londonban zajló ATP-világbajnokságon. A B jelű csoportból Robin Söderling mellett Nyikolaj Davigyeko jutott a négy közé.

Rafael Nadal három vereséggel fejezte be szereplését az évadzáró londoni viadalon, ugyanakkor pénteki legyőzője, Novak Djokovics is búcsúzott, miután a késő esti mérkőzésen Nyikolaj Davigyeko három szettben felülmúlta Robin Söderlinget.

De menjünk szép sorjában. A Djokovics-Nadal találkozó első felvonásában két-két bréket láthatott az O2 Aréna közönsége, végül a rövidítést megnyerve a szerb játékos került lépéselőnybe. A második szettben 2:1-re vezetett Djokovics, amikor Nadal ápolást kért, és a jelek szerint nem sikerült meggyógyítani, mivel a spanyol klasszis, ahogy visszatért a pályára, azonnal elveszítette az adogatását. S ez tulajdonképpen mindent eldöntött.

A szerb végig megtartotta előnyét, és a harmadik mérkőzés labdáját értékesítve 7:6, 6:3-ra „behúzta” a mérkőzést, majd reménykedhetett abban, hogy a késő esti csata számára kedvező eredményt hoz. Nos, nem hozott – így aztán mehetett csomagolni…

Az eddig hibátlan Robin Söderling ugyanis három szettben kikapott Nyikolaj Davigyenkótól, és ez az orosz továbbjutását, a Djokovics kiesését jelentette.

Az orosz a rövidítésben nyerte meg az első szettet, miután mind a ketten hozták saját adogatójátékaikat, majd a második játszma sorsáról egyetlen brék döntött – és mivel ez Söderling nevéhez fűződik, jöhetett a „túlóra”. Davigyenko 3:2-es vezetésénél visszaadta a kölcsönt, azaz a meccs során először elvette ellenfele adogatását, ezzel rálépett a győzelemhez, a továbbjutáshoz vezető útra, amelyről aztán nem is tért le.

A tavalyi döntős Nyikolaj Davigyenko a világelső Roger Federerrel, a meglepetésember, Robin Söderling pedig Juan Martín del Potróval találkozik a szombati elődöntőben.

World Tour Finals, B csoport, 3. forduló:
Djokovics (szerb, 3.)–Nadal (spanyol, 2.) 7:6, 6:3
Davigyenko (orosz, 6.)–Söderling (svéd, 8.) 7:6, 4:6, 6:3

A végeredmény:
1. Söderling 2 győzelem/1 vereség (5-2)
3. Davigyenko 2/1 (5-3)
2. Djokovic 2/1 (4-3)
4. Nadal 0/3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik