Élet-Stílus

Elhunyt Kovács Ágnes Anna

admin
admin

2008. 10. 27. 11:23

Életének 34. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Ágnes Anna színművész, a Honvéd Együttes Kamaraszínházának volt tagja - közölte Kovács Maja, az együttes kommunikációs menedzsere hétfőn.

Kovács Ágnes Anna 2002-től 2007 végéig játszott a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházában. A színésznő Aradon született 1975-ben, 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt tagja, majd a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött.

Az elmúlt években játszott Csíksomlyón, az István, a királyban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Meridián42 Társulat előadásaiban, legutóbb pedig az Agria Nyári Játékokon láthatta őt a közönség. Főbb színházi szerepei között volt például Manci (Heltai Jenő: Tündérlaki lányok) és Orsetta (Goldoni: Chioggiai csetepaté), emellett címszereplő volt Jean Girandoux Elektrájában. Megformálta egyebek között Theát Wedekind Tavasz ébredése, Titániát Shakespeare Szentivánéji álom, Évát Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában.

Kovács Ágnes Anna Sára Sándor filmrendező A vád című alkotásában Pásztor Máriát alakította, Gulyás Gyula a Fény hull arcodra édesem című filmjében a feleség, Hajdu Szabolcs pedig a Tamara című mozijában Bori szerepét bízta rá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.