Élet-Stílus

Folytatódik a hajtépés Ronaldo ügyében

A Manchester United ígéretéhez híven bepanaszolta a Cristano Ronaldóra hajtó Real Madridot a FIFA-nál, igaz, a madridiak elnöke szerint az angol klubnak semmilyen bizonyítéka nincsen arra, hogy a Real tárgyalna a portugállal.

A Bajnokok Ligája-győztes manchesteriek hétfőn nyújtották be hivatalos panaszukat a nemzetközi szövetséghez (FIFA) a Real Ronaldo megszerzésére irányuló lépései kapcsán. Szerintük ugyanis a spanyol klub mindent elkövet annak érdekében, hogy a portugál támadót rávegye jelenlegi szerződése felbontására, noha többször jelezték a madridiaknak, hogy Ronaldo nem eladó.

„Nincs bizonyítékuk, mert nincs is miről. Sajtópletykákra alapoznak, de mi tudjuk, hogy az igazolásra nincs lehetőség, hiszen a MU nem akarja Ronaldót eladni” – idézte az MTI Ramón Calderónt, a spanyol bajnok Real Madrid első emberét.

Cristano Ronaldo most csak az Eb-re koncentrál (Getty)

Cristano Ronaldo most csak az Eb-re koncentrál (Getty)

A Real többször is jelezte, hogy szeretné megszerezni a gólerős játékost, aki maga is számtalan alkalommal úgy nyilatkozott, hogy szívesen költözne Madridba. A közeli ismerősei szerint oda is igazol, amennyiben a Real tényleg megadja neki a beígért fizetést – heti 300 (!) ezer fontot, azaz csaknem 92 millió forintot -, no és ha a két klub is megállapodik egymással.

Pekka Odriozola, a nemzetközi szövetség szóvivője hétfőn csupán annyit mondott, hogy megnézik, mi szerepel a MU beadványában, s azt követően döntenek majd a teendőkről.

Amíg a Real és a Manchester United egymással perlekedik, a „főszereplő” a portugál válogatott tagjaként a csehek elleni Eb-meccsre készül.

Egyébként a csapattárs Deco szerint a Cristiano Ronaldo körüli hercehurca egyáltalán nem kelt feszültséget a csapaton belül. „Nem foglalkozunk ezzel a dologgal, s Cristiano is csak a következő meccsre koncentrál. Nagyon nyugodt, hidegen hagyja az a cirkusz, amely körülveszi ebben az átigazolási ügyben. A legfontosabb ezekben a napokban Portugália sikere. Ha valaki nem így gondolkodna, komoly problémái lennének Scolari kapitánnyal és a csapat többi tagjával” – így Deco.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik