Élet-Stílus

Vébéövért bokszol Nagy Hóhér József

admin
admin

2008. 05. 13. 13:28

A Petrányi Zoltán által életre hívott Profibox Promotion nevű vállalkozás május 31-én komoly mérföldkőhöz érkezik, hiszen a menedzser egyik ökölvívója, Nagy „Hóhér" József világbajnoki címmérkőzésen léphet szorítóba.

A bevezető ugyan nem teljesen pontos, mivel a profiboxos Rajkai Adrián már rendelkezik egy bajnoki övvel, nehézsúlyban, az UBO nevű szervezetnél. Ugyanakkor Nagy József (18-1; 12 KO) egy ismertebb szerveződésnél, az IBC-nél (Nemzetközi Boksztanács) próbál szerencsét, ahol korábban Nagy „Csonttörő” János is birtokolt világbajnoki övet. „Hóhér” a betöltetlen cirkálósúlyú övért lép majd szorítóba május 31-én, a lengyelországi Legicában, ahol a magyar ökölvívó ellenfele a helyi kedvenc, a veretlen WBC junior világbajnok Pawel Kolodziej (20-0-0; 12 KO) lesz.

Az esélyekről Petrányi Zoltán mondta el véleményét. „Sokakkal ellentétben, én igenis látok esélyt Józsi győzelmére! Ami a legfontosabb, Józsi tele van bizonyítási vággyal, és ha maximális erőbedobással készül, akkor kihozhatja magából a maximumot, ami számomra annyit jelent, ha összejön minden, legyőzheti Kolodziejt.”

Mint ismert, Nagy József középsúlyban (72,6 kg) és nagyközépsúlyban (76,2 kg) aratta legnagyobb sikereit, de az év elején úgy döntött, két súlyt fellépve, cirkálósúlyban (90,7 kg) folytatja karrierjét. Ebben a súlycsoportban februárban mutatkozott be, méghozzá egy gyors kiütéses győzelemmel.

„Korábban több helyen olvastam, hogy értelmetlen volt két súlycsoportot ugrania egyszerre. Egyesek 20 kg feleslegről beszélnek, de ennek nincs valóságalapja. Aki követte pályafutását, az tudhatja, hogy Józsi már régóta nem igazi nagyközépsúlyú, annak ellenére sem, hogy egyszer-egyszer még kínkeservesen sikerült lefogyasztania. Normál állapotban, már évek óta 85 kg fölött mozog” – mondta Petrányi. „Az előző egy évben nagyon sok kritikát kapott a médiától és a fórumozóktól egyaránt. Elmondása alapján, ez megtöbbszörözi az elszántságát, amire nagy szüksége lehet majd a 12 menet alatt.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.