Élet-Stílus

Juhár visszatért Újpestre

admin
admin

2008. 02. 19. 10:50

Veterán védővel erősített az Újpest FC: a klub korábbi labdarúgója, a 35 éves Juhár Tamás hétfőn másfél éves szerződést kötött a lila-fehérekkel.

Juhár Tamás – aki korábban 86 mérkőzésen hat gólt szerzett lila-fehérben – az előző két és fél évben Cipruson, a Nea Szalamina csapatában futballozott, és hétfőn másfél éves szerződést írt alá a bajnoki címre hajtó Megyeri úti klubbal.

„A Nea Szalaminánál az utolsó fél évben a csapattal és pénzügyileg egyaránt gondok adódtak. Ezért a családdal közösen úgy határoztunk, hogy nincs értelme tovább kint maradni, hiszen a tartozásoknak köszönhetően év végén már napi megélhetési gondokkal küszködtünk. Azért döntöttünk Magyarország mellett, mert itt folytathatom az egyetemi tanulmányaimat is” – nyilatkozta az újpestiek hivatalos honlapján a 35 esztendős, 20-szoros válogatott játékos.

Újra lilában (MTI)

Újra lilában (MTI)

„Szerencsére az Újpest labdarúgócsapatának vezetői is úgy gondolták, hogy a segítségükre lehetek, ezért mondhatjuk úgy is, találkozott a két fél érdeke. Annyit ígérhetek: mindent megteszek, hogy hozzásegítsem a csapatot a meghatározott céljai elérésében. Örülök, hogy ide térhettem vissza.”

Sikerek lila-fehérben

A Vasasban is megfordult Juhár Tamás korábban három szezont töltött Újpesten, 2002-től 2005-ig volt a klub játékosa, és ezen időszak alatt Szuperkupát (2002) és bajnoki ezüstérmet (2004) szerzett a lila-fehérekkel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.