Élet-Stílus

Kémfotókon egy új Audi TT

admin
admin

2008. 01. 09. 13:43

Az Audi több újdonságot tervez a következő évekre. 2008 első új Audiját már látható is, miután kiszivárogtak róla a fényképek. Az Audi TTS - amelyet a Detroiti Autószalonon lepleznek le januárban - a normál kivitelekhez képest sportosabb lökhárítókat kap, könnyen azonosítható is, hiszen hatalmas hűtőnyílást rejt.

A lényeg azonban a kasztni alatt rejtőzik. A TTS-be – eddig hivatalosan meg nem erősítetten – 2,0 literes turbómotor kerül, teljesítménye 270 lóerős lesz. A legerősebb TT természetesen csak összkerékhajtással lesz elérhető, ezzel tovább fokozva az autó dinamizmusát kanyarban.

Hatfokozatú manuális, illetve duplakuplungos S-Tronic váltóval rendelhető majd a modell, amely mind Coupé, mind Roadster kivitelben készül. A TTS már harmadik variánsa lesz a TT-nek, amely eddig 2,0 literes turbómotorral, illetve 3,2-es V6-ossal volt kapható.


Roadster és Coupé is lesz – KÉPEK


Bár a 270 lóerő remek, ám mégsem tökéletes ellenfél a Porsche Cayman S, vagy a BMW Z4M ellen. Persze aggódni nem kell, a pletykák szerint már tesztelik a TT-RS-t, amely 350 lóerőt állít majd csatasorba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.