Élet-Stílus

Demszky 4600 milliárdért rendezne olimpiát

A fővárosi önkormányzat csütörtökön megszavazta a budapesti olimpia támogatását. A főpolgármester máris nagyszabású tervekkel állt elő.

Kapcsolódó linkek

olimpia.lap.hu
sport.lap.hu

Demszky Gábor elmondta: az úgynevezett térségi alkalmassági vizsgálat által vizsgált három lehetséges helyszín közül kettőt – a Puskás Ferenc Stadion környékét, valamint a csepeli szigetcsúcsot – támogatnak, mert ezek segíthetnek a városmegújításban, illetve a kihasználják a Duna közelségét. A kormánynak legkésőbb 2011-ig kell döntenie arról, hogy az ország ringbe száll-e az olimpia megrendezéséért.

Az olimpiai törvényt ötpárti támogatással, a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) finanszírozásában készítik elő. Az eredetileg 2002-ben született, idén felújított terv alapján az esemény összköltsége 4600 milliárd forint lenne, de ebből csak 980 milliárd a verseny közvetlen költsége, a többi infrastrukturális beruházás. Demszky szerint ezért különösen fontos, hogy a körülbelül 450-500 hektáros beruházás 20-30 évre meghatározza majd a város arculatát.

A 4600 milliárdból el kellene kezdeni az ötös metró első szakaszát, meg kell építeni legalább három dunai hidat, egy központi és négy focistadion, valamint elővárosi vasútvonalakat és 400 kilométer gyorsforgalmi utat, továbbá fejleszteni kéne a ferihegyi gyorsvasutat is.

Szalay-Berzeviczy Attila, az olimpia magyarországi megrendezésének előmozdítására szerveződött BOM – valamint a Budapesti Értéktőzsde – elnöke mérföldkőnek minősítette a közgyűlési szavazást és kijelentette: itt a bizonyíték, hogy van olyan téma, amelyben a pártok képesek összefogni, együtt szavazni. Mint ahogy van értelme civil mozgalmat is létrehozni – tette hozzá, azzal a megjegyzéssel, hogy a BOM munkája még nem ért véget. “A Fővárosi Közgyűlés mai döntésével felhatalmazást adott Budapestnek, és gyakorlatilag a BOM-nak: 2011-re helyzetbe hozzuk a kormányt, hogy benyújthasson egy pályázatot annak reményében, hogy messzire vezetheti az országot. Az olimpia ma már nem háromhetes sportesemény, hanem országfejlesztő projekt, amelyre pályázni kell. Ha nem tesszük, lemaradásra ítéljük magunkat” – fogalmazott.

Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára az MTI megkeresésére úgy nyilatkozott: “örvendetes, hogy a Fővárosi Közgyűlés is foglalkozott az olimpiarendezés gondolatával, az ugyanakkor rendkívül sajnálatos, hogy sem az ülésre nem hívták meg a pályázat beadására egyedül jogosult MOB képviselőjét, sem az előkészítő folyamatokban nem tartottak igényt a véleményünkre. A MOB természetesen támogatja egy budapesti olimpia megrendezését – amely egyébként valódi, országos esemény lenne -, ám ahhoz, hogy beadhassuk a pályázatot, a MOB már rég kimondott, valamint a főváros most bejelentett igenje mellé a kormányzat jóváhagyása is szükséges. Csak az állam pénzügyi, biztonsági és környezetvédelmi garanciáival felvértezve kandidálhatunk.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik