Az olaszországi mérkőzésen hiába vezetett kétszer is a hazai gárda, és hiába játszott a mérkőzés nagyobb részében jobban riválisánál, a német csapat a védő belga Daniel van Buyten két góljának köszönhetően 2-2-re hozta a meccset.
“Nagyon élvezetes és izgalmas meccs volt, amelyen a Milan az első félidőben jobb volt nálunk. Ennek ellenére azt mondom, hogy megérdemeltük a döntetlent, mert az utolsó pillanatig harcoltunk. A második félidő második felében pedig szenzációsan játszottunk” – mondta az összecsapást követően Hitzfeld.
A tréner örömét némileg beárnyékolhatja, hogy jobb
A németek a kétszeres gólszerzõ van Buytent ünneplik (dpa)
Fáradtak voltak Kakáék
A hazaiak edzője érthetően nem volt boldog a lefújást követően, ám az utolsó pillanatban elszalasztott győzelem ellenére dicsérte futballistáit. “A mai produkciónk győzelmet ért. Nagyon csalódottak vagyunk, de bízom benne, hogy Münchenben is hasonlóan játszanak a fiúk, s akkor meg lehet a továbbjutás. A Bayern egyértelműen kedvezőbb helyzetben van, ám a mai kiváló teljesítményünkből erőt meríthetünk” – bizakodott az olasz szakember, aki a fáradtsággal magyarázta csapata hajrában nyújtott visszafogottabb játékát.
Míg a német és az olasz sztárcsapat párharcának kimenetele még kérdéses, addig a keddi játéknap másik összecsapásán a vendég Liverpool tulajdonképpen eldöntötte a továbbjutást, miután 3-0-ra verte a csereként Fehér Csabát is a soraiban tudó PSV Eindhovent.
Koeman: eldőlt a párharc
“Nincs már esélyünk. Azt hiszem, egy másik bolygón kellett volna születnem ahhoz, hogy ilyen helyzetben meggyőzhessem a játékosaimat arról, még a négy közé juthatunk. Több kulcsjátékosunk hiányzott, és így nem volt esélyünk a Liverpool ellen. A mérkőzés és ezzela párharc is a véleményem szerint már az első gól után eldőlt.” – mondta elkeseredve Ronald Koeman, a holland együttes trénere.
Crouchék minden tekintetben ellenfelük fölé nõttek (dpa)
Az angolok vezetőedzője, Rafa Benitez ugyanakkor kissé óvatosan nyilatkozott: “Tisztában vagyunk azzal, hogy közelebb kerültünk az elődöntőhöz, de a futballban sok minden megtörténhet, ezért minden mérkőzést teljes odafigyeléssel és koncentrációval kell lejátszani, így a visszavágót is. Emlékezzenek vissza Isztambulra, akkor pont mi álltunk fel háromgólos hátrányból.”
A szakvezető mindenesetre nem számíthat a harmadik sárga lapját begyűjtő Dirk Kuytre. „Hogy akarattal szedtem össze a figyelmeztetést? Néha az embernek előre kell gondolkoznia. A döntésem csak akkor volt helyes, ha jövő szerdán sikerül kiharcolnunk az elődöntőbe jutást.”
A második mérkőzéseket jövő szerdán játsszák.
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!