A genetikai információt a kaliforniai Walnut Creekben működő Joint Genome Institute kutatói nyerték ki egy horvátországi ásatásból származó combcsontból. Az Edward Rubin által vezetett csapat eddig több mint egymillió bázispárt, a DNS építőelemeit azonosított be egy új szekvenáló technikának köszönhetően. Ilyen számot még egyetlen kihalt fajnál sem sikerült elérni. Ugyanezen a mintán dolgozott egy német csapat is másik módszerrel Svante Paabo professzor szárnyai alatt.
A DNS egyfajta időgépként szolgál, egyben olyan biológiai aspektusokat is feltár, amiket a csontokból és a kapcsolódó leletekből soha nem tudnánk meg. Génjeik tanulmányozása fényt derít azokra a változásokra, melyek a neandervölgyiek és a modern ember szétválása után azzá tettek minket, amik ma vagyunk. Emellett olyan részleteket is el fog árulni, mint a faj domináns haj, szem és bőr színe, képesek voltak-e a modern beszédre, bepillantást kaphatunk az agyfunkcióikba, illetve arra a sokat vitatott kérdésre is választ adhat, hogy a neandervölgyi ember hozzájárult-e a modern ember génállományához.
Eddig kizárólag mitochondriális DNS-t (mtDNS) szekvenáltak – ezek a sejtek energiaforrásainak DNS-ei, melyek anyai ágon öröklődnek. A 12 különböző egyedből kinyert mtDNS megerősítette azt az elméletet, hogy a neandervölgyiek különböztek tőlünk, azonban a belőle nyerhető információk erősen korlátozottak ahhoz, hogy ennél sokkal mélyebbre ható kérdésekre is választ adjanak. A mostani kutatás a sejtmagból nyerte ki a DNS-t, ugyanis ez kódolja egy-egy organizmus genetikai felépítésének döntő többségét.
Paabo professzor, a lipcsei Max Planck Intézet tudósa a BBC-nek elmondta, elsődleges tervei között szerepel a nyelvi képességek kifejlődéséért felelős emberi FOXP2 gén megfelelőjének vizsgálata a neandervölgyiek esetében. Ez a gén a modern embernél jelentős evolúciós pályát futott be, miután különváltunk a csimpánzoktól.
A két kutatócsoport egyetért abban, hogy a neandervölgyiek és a modern ember evolúciós vonala valamikor 600 000 évvel ezelőtt vált ketté. Ez gyakorlatilag megfelel az mtDNS vizsgálatok alapján levont korábbi becsléseknek. A Max Planck csapata azt is megállapította, hogy a neandevölgyiek és a modern emberek közös ősei nagyon kis populációval rendelkeztek, ami legfeljebb 3000 főt számlált.
Virágkorukban a neandervölgyiek igen nagy területet uraltak, ami nyugati irányból a brit szigetektől és Ibériától délre egészen a mai Izraelig, illetve keleti irányba Üzbegisztánig terjedt. Ez a zömök, izmos humán faj volt a legközelebbi evolúciós rokonunk. A modern ember körülbelül 40 000 éve vetette meg a lábát Európában, 10 000 év leforgása alatt a neandervölgyiek szinte teljesen kipusztultak a kontinensről. Az utolsó példányok 24 000 éve tűntek el az Ibériai-félszigetről.
Keveredett-e a két faj
Azt a kérdést, hogy vajon a két faj párosodott-e a közös évezredek során igen éles viták kísérik. A Rubin-féle kutatás nem talált bizonyítékot arra, hogy a neandervölgyiek hozzájárultak volna a modern ember génállományához, Paabo professzor elemzése azonban nem zárja ki a párosodást, csak éppen a hatás fordított lehetett. Az amerikaiak a mi génjeinkben keresték a neandervölgyi behatást, ellenkező irányba nem vizsgálták meg a lehetőséget. Nem úgy a németek, akik utalásokat észleltek arra az eshetőségre, hogy a modern ember hozzájárult a neandervölgyiek génjeihez. Ennek leszögezéséhez jóval kiterjedtebb szekvenáló munkára lesz szükség, így a kérdésben továbbra sem sikerült pálcát törni.
Mivel a két csapatnak így is csupán a teljes genom egy kis töredékét sikerült rekonstruálnia, a kutatók elsődleges célja a teljes neandervölgyi géntérkép elkészítése, ami elvileg két évet venne igénybe, ez viszont már teljes betekintést engedne a rokon faj jellemvonásaiba, a közös múltba.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
