Élet-Stílus

Per csökkentheti a Budapest Airport árát

Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Carion-csoport pert fontolgat a privatizációs pályázat előtt álló Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA) ellen. A kelendő társaságért újabb kérő jelentkezett.

Szani János, a Carion egyik tulajdonosa a Népszabadságnak elmondta, hogy a per terve csupán egy a sok közül. A BA Ferihegy környékén vásárolt volna 4,7 milliárd forintért ingatlant logisztikai bázisa számára, ám a kormány a megkötött szerződést érvénytelenítette. A Carion a peren kívüli megoldásként elfogadná, ha mégis létrejönne az üzlet az üzemeltetővel, vagy a privatizáció előtt álló társaság megvásárlójával.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a repülőteret működtető BA 75 százalékát még az idén szeretné értékesíteni az állam, így a jogi eljárás kedvezőtlenül hatna az üzletre.

A Világgazdaság értesüólései szerint a magyar reptérüzemeltetőért újabb társaság a velencei és a trevisói repülőteret üzemeltető Save Spa. is beszállt a versenybe.

Tavaly novemberben a spanyol Ferrovial, az idén márciusban a koppenhágai repülőteret üzemeltető KL AS, néhány hete pedig a világ legforgalmasabb londoni légikikötőinek tulajdonosa, a British Airports Authority leszögezte, hogy feltétlenül megteszik ajánlatukat. Amennyiben győznek, felfuttatják az utasforgalmi létesítményeket Ferihegyen, és kereskedelmi, valamint logisztikai központtá építik az objektumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik