Belföld

Így magyarázza a kormány L. Simon kirúgását

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A hétfői parlamenti ülésen is szóba került L. Simon László kirúgása a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. Mint az ismert, Csák János döntését az előzte meg, hogy a miniszter a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán úgy döntött, tizennyolc év alattiak a továbbiakban nem látogathatják a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt”. A párt azt kifogásolta, hogy a kiállításon „a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat”. A Magyar Nemzeti Múzeum viszont azt írta: nem tudja jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, miszerint 18 évesnél fiatalabbak ne látogathassák a 2023-as World Press Photo kiállítást. Sőt, L. Simon ironikusan meg is köszönte Dúró Dórának, hogy felkeltette a közönség érdeklődését a kiállítás iránt.

L. Simon kirúgását Ungár Péter hozta elő hétfőn. Az LMP-s politikus arról beszélt a napirend előtti felszólalásában, hogy minden múzeumba járó emberrel előfordult már olyan, hogy nem tetszett neki egy kiállítás, ám Dúró Dóra olyan közéleti hisztériát vert ki ezért, amelynek vége az lett, hogy lemondatták a Nemzeti Múzeum igazgatóját. Ungár szerint ha Dúró nem csinál balhét a Fidesz nem is szerez tudomást azokról a képekről, amelyek egy meleg idősotthonban készültek. Ungár megjegyezte: „a köztévében is nyugat-európai Pride-okat mutatnak be, nem törődve azzal, hány fiatal nézi meg a híradót. Önöknek nem az volt a problémájuk, hogy milyen képek szerepeltek a kiállításon, hanem arról volt szó, hogy a homofób szavazókat a Mi Hazánk nehogy elvegye önöktől. Ezért levettek egy olyan embert, aki a maguk embere volt, jobboldali kultúrális harcos. De nem engedhették el ezt a 40 ezer homofób szavazót” – mondta Ungár Péter. Hozzátette:

amit Csák János tett szégyenteljes, és kártékony.

A döntést Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese vette védelmébe, és adott rá magyarázatot. Azzal kezdte, hogy egyrészt a „gyermekeink védelme a legfontosabb, és ezért mindent meg is teszünk. A második pedig az, hogy a törvényeket minden magyar állampolgárnak be kell tartania. Szó sincsen ebben az ügyben homofóbiáról, tisztelt képviselő úr. Gyermekvédelemről van szó, és a gyermekvédelmi törvény betartásáról van szó.” Az államtitkár szerint a Nemzeti Múzeum fotókiállításán voltak olyan képek, amelyek a 2021-ben elfogadott, gyermekvédelminek nevezett törvény passzusaival ütköztek. Ezért a minisztérium vizsgálatot kezdeményezett, és megírta a Magyar Nemzeti Múzeum vezetésének, hogy tartsa be a törvényeket.

Ennyi történt, kedves képviselő úr. Az, hogy a törvényeket sajnos a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége maradéktalanul nem tudta betartani, ez vezetett ahhoz, hogy a mai napon az a döntés született, amely kapcsán miniszter úr azonnali hatállyal felmondta főigazgató úr megbízatását. Ennyi történt, és nem más.

Vitályos újra hangsúlyozta:

nem homofóbiáról van szó, hanem gyermekvédelemről, a gyermekvédelmi törvénynek való megfelelésről.

Dúró Dóra is felszólalt a témában. A Mi Hazánk alelnöke előbb köszönetet mondott Csák János miniszternek, amiért helyreállította az intézmény renoméját. A képviselő szerint nem önmagával a képpel volt a baj, hanem azzal, hogy ezt a Nemzeti Múzeumban mutatták be. Dúró leszögezte: a kiállításon történelemhamisítás is zajlik, mert Dúró szerint a 2022-es év legnagyobb problémái közül sem a háborúkat, sem a gyermekkereskedelmet, sem fontosabb dolgot nem neveztek meg, hanem az LMBTQ-kisebbséget tették első helyre. Dúró Dóra a hvg.hu-nak azt mondta: pártja saját sikerének tekinti L. Simon László menesztését, elvégre ők hívták fel a figyelmet a múzeum jogsértésére.

Kapcsolódó
Pető Péter: A fideszes L. Simontól nem a gyerekeket, hanem a Fideszt kellett megvédeni
A rendszer működött, ahogyan szokott: minimális politikai költséggel realizál maximális politikai hasznot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik