Belföld
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Még Thürmer Gyuláék sem indulnak az őcsényi időközin

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 11. 10. 06:52

A Kétfarkú Kutya Pártban felmerült, hogy indítsanak színes bőrű jelöltet, de ők is letettek az indulásról, mert nem tudják, hol van a település.
Korábban a témában:

December 17-én tartják az időközi választást Őcsényben, miután lemondott Fülöp János független polgármester. Mint az igencsak emlékezetes, a lemondás oka az volt, hogy a falubeliek felbőszültek azon, hogy Magyarországon legálisan tartózkodó és oltalmat kapó menekültek pihentek volna a településen. A panzióst megfenyegették, autógumiját kiszúrták. Korábban béke volt, ezt sikerült felrúgni – nyilatkozta a megosztottságra panaszkodó polgármester október elején.

Fülöp most a Budapest Beaconnak azt mondta, újra indul, már összegyűjtötte a jelöléshez szükséges 62 aláírást, amit hétfőig kell leadni. Azt is elárulta, egyetlen párt sem kereste meg azzal, hogy támogatná.

2014-ben is csak egy pártjelölt volt Őcsényben, Fajszi Lajos a Fidesz-KDNP színeiben. Ő akkor a szavazatok valamivel több mint tíz százalékával a harmadik helyen végzett. Most azt mondta, családja nem engedi, hogy jelöltesse magát, tehát nem indul. Kihagyja a választást a Fidesz is, Szekszárd és környéke fideszes országgyűlési képviselője, Horváth István azt mondta: a településen nincs helyi szervezetük, és nem kívánnak az ottaniak ügyébe Szekszárdról beavatkozni. Ám ha egy független jelölt a támogatásukat kéri, leülnek vele tárgyalni.

Az MSZP szekszárdi elnöke, Kurtyán Ferenc azt mondta: „nem szólunk most bele a falu életébe”. Helyi szervezetük nekik sincs. Hozzátette: alapvetően szimpatizálnak Fülöp Jánossal, de a kistelepüléseken a pártos támogatás inkább visz mint hoz, ezért nem támogatják őt.

Pál Gábor, a Jobbik kommunikációs igazgatója elárulta: korábban sem indultak Őcsényben, most sem teszik. Nincs olyan jelölt, akit támogatnának.

Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos ugyancsak azt mondta: nem indítanak senkit, de ha Fülöp János indul, helyénvalónak tartja, hogy ő legyen a polgármester.

A DK alelnöke, Varju László kijelentette: méltatlan helyzet alakult ki Őcsényben, de reméli, hogy megnyugodnak a kedélyek, és békesség lesz a faluban. Az ő pártja sem indul, de reméli, hogy a lemondott polgármester lesz a befutó.

Juhász Péter, az Együtt elnöke azon az állásponton van, hogy az őcsényi időközi helyi ügy. Az ő pártja Fülöp Jánost sem tudja támogatni, mert ő sem állt ki egyértelműen a menekültek mellett.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője azt mondta: az a szerencsés gyakorlat, hogy a kistelepüléseken a pártok távol tartják magukat a választástól. Ők is így tesznek.

A Magyar Liberális Párt ügyvivője, Szabadai Viktor szerint Fülöp János békét tudna teremteni és a helyiek támogatását élvezi, ezért számukra ő a leginkább elfogadható jelölt, még annak ellenére is, hogy a falugyűlésen polgári engedetlenséget javasolt a legális menekültek üdülése miatt háborgóknak.

Kajdi József, a Modern Magyarország Mozgalom elnökségi tagja azt mondta: Fülöp János megnyilatkozásainak többsége számára nagyon szimpatikus volt, és nem neki, hanem Orbán Viktornak kellett volna lemondania, amikor azt mondta: „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” azok, akik kiszúrták a panziós gumiját.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártban felmerült, hogy színes bőrű jelöltet kellene indítani Őcsényben. Szentesi Szabolcs, a párt egyik képviselőjelölt-várományosa azt javasolta, hogy minden ház köré emeljenek négy méter magas okos drótkerítést, és minden nagykorú lakos havonta kétszer négy autógumit kapjon szabad felhasználásra az államtól. Kovács Gergely pártelnök hozzátette a programhoz, hogy tiltsák meg a melegek és bevándorlók közti házasságot. Végül azonban közölte, hogy nem indulnak Őcsényben, mert nem tudják, hogy hol van.

Szinte minden önkormányzati választáson saját jelölttel indul a Magyar Munkáspárt, de most még ők is azt közölték, hogy Őcsényben nem indulnak. Ennek okát Fehérvári Zsoltné, a párt sajtóirodájának vezetője nem tudta megmondani.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.